Egyre több a nemi beteg tini Amerikában

2009.11.16. 11:24
Az amerikaiak vonakodása a szexuális témák megbeszélésétől hozzájárul ahhoz, hogy szaporodnak a szexuális úton terjedő fertőzések (STD)az országban, különösen a leginkább veszélyeztetett tizenévesek körében - közölték hétfőn amerikai járványügyi kutatók.

Három eredményesen kezelhető fertőzés – a klamídia, a gonorrea (tripper) és a szifilisz – előfordulását vizsgálva a legutóbbi adatok azt mutatták, hogy azok terjednek az Egyesült Államokban. A CDC becslése szerint összesen évente 19 millió új STD-s eset fordul elő az Egyesült Államokban, ezeknek nagyjából a fele a 15 és 24 év közötti fiatalok körében.

"A fejlett országok közül szinte nálunk a legmagasabb a szexuális úton átadható betegségek aránya" – emelte ki John Douglas, az Egyesült Államok járványügyi hatósága, a CDC illetékes részlegének igazgatója.

Barack Obama elnök apparátusa már jelezte, hogy a szexuális oktatás területén el kíván mozdulni a korábbi, teljes önmegtartóztatást hirdető megközelítéstől. Több tanulmány igazolta: hasznosabb, ha a kamaszok arról is kapnak információt, hogyan védekezzenek a betegségek, valamint a nem kívánt terhesség ellen. Az eddigi hiányos felvilágosítást ahhoz hasonlította Douglas, mintha egyetlen biztonsági övet szerelnének egy autóba, mely több utassal közlekedik.

A CDC legutóbbi adatai szerint a 2007-es 1,1 millió klamídiás esetszám 2008-ban 1,2 millióra emelkedett. A korcsoportok közül a 15 és 19 év közötti lányok körében volt a legnagyobb a klamídiás és a gonorreás fertőzések aránya. A 2008-ban jelentett gonorreás esetek  71 százaléka feketéknél fordult elő és a klamídiás, illetve szifiliszes esetek mintegy fele is, miközben a teljes amerikai népességben 12 százalékos arányt képviselnek a feketék.

A szifiliszes fertőzések teljes száma 13500 volt 2008-ban, ez 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Még nagyobb, 36 százalék volt az emelkedés mértéke a nők között. Az összes szifiliszes eset 63 százaléka olyan férfiaknál fordult elő, akik férfival kerültek szexuális kapcsolatba.

A szifiliszt, a gonorreát és a klamídiát is baktériumfertőzés okozza, időben felismerve antibiotikumokkal eredményesen kezelhetők, enélkül azonban gyulladásos megbetegedéseket, terméketlenséget okozhatnak, terhes nők pedig az újszülöttet is megfertőzhetik.

Douglas hangsúlyozta, hogy a gyerekeket és kamaszokat tájékoztatni kellene az óvszerhasználatról és a szexuális partnereik körültekintőbb megválasztásáról.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM