![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Nem gyógyít a fényterápiás eszköz
A most tízmillió forintra bírságolt Meditens Kft. 2001 tavasza óta forgalmazza a Med-Colour Hegyikristály szín- és fényterápiás készüléket. Az eszközt televíziós, internetes hirdetésekben és szórólapokon is úgy reklámozták, hogy alkalmas például betegségek, egészségügyi problémák megelőzésére, gyógyítására, testi és lelki sérülések kezelésére, vagy éppen fogyasztásra, méregtelenítésre.
A Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatása szerint azonban a vállalkozás ezeket az állításokat nem igazolta, és az illetékes hatóság igazoló szakvéleményét, engedélyét sem csatolta. A GVH szerint a cég valótlanul állította, hogy a készülék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak, rendellenességeinek gyógyítására.
A Gazdasági Versenyhivatal úgy látja, hogy mindez alkalmas a fogyasztók megtévesztésére függetlenül attól, hogy a szóban forgó fényterápiás eszköznek van-e gyógyhatása, vagy nincs. A vásárlók ugyanis máshogy döntenének akkor, ha tudnák, hogy az adott termék hatását, alkalmasságát megvizsgálta-e a szakhatóság és ha igen, akkor milyen véleményt mondott róla.
A GVH azt is kifogásolta, hogy a szín-, és fényterápiás készüléket forgalmazó cég a használati utasításban az orvostechnikai eszközök tanúsítását végző ORKI szakvéleményére hivatkozik. Ebben azonban sem az nem szerepel, hogy a termék orvostechnikai eszköz lenne, sem pedig az, hogy van gyógyhatása.
A pénzbüntetés mellett a GVH a Meditnes kft. eltiltotta a jogsértés folytatásától, a versenyhivatal döntését pedig féléven át közölniük kell honlapjukon.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)