Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMAz öregedés génje a védekezőképességet is befolyásolja
Mivel a DAF-16 jelű gén állatokban és az emberben is megtalálható, megismerése új utakat nyithat az emberi öregedés és immunitás kutatásában - közölték a PLoS One elnevezésű nyílt internetes tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent közleményükben a szakemberek.
Mint Robin May kutatásvezető, a Birminghami Egyetem munkatársa elmondta, arra kerestek választ, hogy az öregedés normális folyamatát miként irányítják a gének, és milyen hatással vannak ugyanezek a gének más egyéni sajátosságokra, például az immunitásra. "Megállapítottuk, hogy olyan dolgok, mint az ellenállóképesség és az öregedés kéz a kézben járnak" - mondta May.
A kutatócsoport a Caenorhabditis elegans nevű fonálféreg, kedvelt genetikai modellállat négy fajának élettartamát, stressztűrését és immunitását hasonlította össze.
Vizsgálták a négy fajban található DAF-16 gén aktivitásában lévő különbségeket is, és megállapították, hogy azok meglehetősen távol estek egymástól. Ráadásul a DAF-16 gén aktivitásában mutatkozó különbségek egyezést mutattak a négy féregfaj élettartamában, a környezeti stresszhez való alkalmazkodásában és immunitásában tapasztalt eltérésekkel.
A DAF-16 gén nagyobb aktivitásához hosszabb élettartam, jobb stressztűrés és bizonyos fertőzésekkel szembeni erősebb védekezőképesség társult.
May hozzátette, hogy a DAF-16 gén a test csaknem valamennyi sejtjében jelen volt, és nagyon hasonlít egy emberi géncsaládhoz, melyről úgy vélik, szerepet játszik az öregedési folyamatban.
Az egyes féregfajok közti különbség tanulmányozása segíthet megérteni az összefüggést a gének aktivitásában lévő különbségek és a fajok egyéni sajátosságai között. Mindez magyarázhatja az evolúciós változásokat, valamint hozzájárul az emberi öregedés folyamatának megismeréséhez.