7700 kilométeres erdőfallal állítanák meg a Szahara terjeszkedését
A tervezett erdőfal 15 kilométer széles és 7775 kilométer hosszú lenne, és Szenegáltól Dzsibutiig húzódna keresztül egész Afrikán, 11 országon át, nagyjából ott, ahol ma a Szahara déli határa húzódik. A szenegáli kormány eddig kétmillió dollárt költött a terv elméleti előkészítésére, és kiválasztották azt a 37, szárazságtűrő fafajtát, amivel az erdőfalat betelepítenék.
A tervek szerint a fák megállítanák a talaj erózióját, útját állnák a sivatagi szeleknek, segítenék az esők kialakulását, és segítenék a víz felszívódását a talajba - ezzel pedig ellenállnának a sivatag lassú, de biztos terjeszkedésének. Ez óriási segítség lenne az övezet országainak, ahol nem csak a mezőgazdaságot, de városokat, és lakóövezeteket fenyeget elnyeléssel a Szahara.
Az ötlet először öt éve merült fel egy hasonló afrikai csúcstalálkozón, de akkor megvalósíthatatlannak tartották a tudósok, és az anyagi háttér sem jött össze hozzá. Utóbbi most is gond lehet: egyelőre nem látszik, ki fogja finanszírozni és végezni az erdőtelepítést, és az sem, hogy mennyibe fog kerülni az egész projekt.