Macska méretű krokodil élt százmillió éve

Méreténél fogva a Pakasuchus kapilimai nevű őshüllőt macskakrokodilnak nevezték el: paka szuahéli nyelven macskát jelent, a souchos pedig görögül krokodilt. A kapilimai a nemrég elhunyt tanzániai paleontológus, Saidi Kapilima professzor tiszteletére szerepel az elnevezésben, aki nagy szerepet játszott a feltárásokban.

Apróság

A Pakasuchus kapilimai meglehetősen csenevész volt, és szívesebben tartózkodott a szárazföldön, mint a vízben. Rugalmas gerince és viszonylag kicsi páncélja volt: a szarupikkelyek a rekeszizom tájékán védték. Az aprócska hüllő fel-felugorva vadászott az óriási szitakötőkre és egyéb szárnyas zsákmányra.

Ami leginkább megkülönbözteti a macskakrokodilt jelenkori rokonaitól, az a fogazata. Míg a ma élő krokodilok kihasítanak egy darabot a zsákmányból kúpos, kissé hátrahajló fogaikkal, majd egyben lenyelik a falatot, a Pakasuchus kapilimai rágni is képes volt. Nagy tépőfogakkal rendelkezett, de állkapcsában rágófogakra emlékeztetők is sorakoztak, vagyis képes volt ledarálni a táplálékot. Mindeddig a paleontológusok úgy vélték, hogy a rágás képességére a melegvérű emlősök tettek szert a távoli múltban.

Hasonlítani akart

"Úgy tűnik, hogy ez a krokodil nagyon igyekezett emlősként viselkedni" – kommentálta a felfedezést Patrick O'Connor, az Ohiói Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.

Mint kifejtette, a macskakrokodil számos olyan tulajdonsággal bírt, amelyek kulcsszerepet játszottak az emlősök evolúciója során a földtörténeti középidő (mezozoikum) és újidő (kainozoikum) határán, 65 millió évvel ezelőtt.

Ez a felfedezés újabb bizonyítékot szolgáltat annak a feltételezésnek az alátámasztására, miszerint egykoron a krokodilokat mind megjelenésük, mind élőhelyeik, mind táplálkozásuk szempontjából sokkal nagyobb változékonyság jellemezte, mint napjainkban. A picinyke krokodil olyan ragadozó őshüllőkkel élt társbérletben, mint a Tyrannosaurus rex és a velociraptor vagy a hatalmas testméretre szert tevő növényevő dinoszauruszok, a szauropodák.

Elterjedt volt

Patrick O'Connor és kollégái a Pakasuchus kapilimai teljes csontvázára 2008-ban bukkantak a Rukwa-árok térségében. A Rukwa-árok a Kelet-afrikai árok déli részén, a Tanganyika- és a Nyasza-tavak medencéjét köti össze Tanzániában.

A paleontológusok megtalálták a Pakasuchus kapilimai hét további egyedének töredékes csontvázát is. A leletek alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a macskakrokodil nagy számban élhetett a 110 millió és 80 millió évvel ezelőtti időszakban a Gondvána szuperkontinensen, amely magába foglalta a déli félteke mai földrészeit és szigeteit, beleértve az Antarktiszt, Dél-Amerikát, Afrikát, Madagaszkárt, Ausztráliát, Új-Guineát, Új-Zélandot, a mai északi féltekéről pedig az Arab-félszigetet és Indiát. Ezekben a térségekben az adott korból csupán szórványosan kerültek elő emlősmaradványok. Azok viszont, amelyek előkerültek, nem mutatnak semmiféle rokonságot a modernkori emlősökkel.

"Úgy véljük, hogy a kihalt Notosuchia-alosztály krokodiljai, amelyhez a Pakasuchus kapilimai is tartozott, nagyon jól boldogultak a déli féltekén, ügyesen kihasználva az ökorendszer kínálta bizonyos lehetőségeket. Ez a környezet egészen más volt, mint az, amelyről általában úgy gondoljuk, hogy megfelelnek a krokodiloknak" – fogalmazott O'Connor professzor.

Keveset lehet tudni a korabeli növényzetről, ám az üledékes kőzetben talált maradványok arra engednek következtetni, hogy a folyók szabdalta területen igen nagy volt a gerinces fajok változatossága.
A Pakasuchus kapilimai koponyája vörös homokkőbe volt ágyazódva. A macskakrokodil oly szorosan összepréselte állkapcsát, hogy a tudósoknak orvosi képalkotó eljárásokat kellett alkalmazni, hogy megismerjék a fogazatát.