Rengeteg olajbogyómagot találtak egy elsüllyedt ókori hajó maradványai között, Ciprus déli partjainál. A hajót Kr.e. 400 táján nyelték el az Égei-tenger hullámai. A 45 méteres mélységben a tengerfenéken fekvő hajóroncsot 2007-ben fedezték fel, és még az év novemberében megkezdődtek a feltárások.
A rocsról előkerült több száz nagy terrakotta amfora arra utal, hogy egy kereskedelmi hajóról van szó, amely bort szállított Híosz és más Égei-tengeri szigetekről. A magvak sokasága pedig arra utal, hogy az olajbogyó fontos része volt a tengerészek étrendjének, amikor útjaik során leginkább szárított élelmiszerekkel kellett beérniük.
Az olajbogyó és az olívaolaj a mediterrán étrend alapját képezi az ókor óta. Olasz régészek azt is kimutatták, hogy a világ egyik legrégebbi illatszere, amelyet Cipruson állítottak elő, olívaolaj felhasználásával készült.
Az amforáktól valamivel távolabb leltek meg két ólomrudat a rajtuk megőrződött famaradványokkal, a szakemberek feltételezése szerint ezek a tőkesúly (kiel) tartozékai lehettek.