Gyorsabban öregszik, aki emeleten lakik
Az elméletet űrkísérletekkel már többször sikerült bizonyítani (a műholdakon elhelyezett órák valóban másképpen jártak, mint a Föld felszínén levők), de most az amerikai NIST (National Institute of Standards and Technology) kutatólaborban, minden eddiginél pontosabb atomórákkal sikerült megismételni a kísérletet, és alátámasztani Einstein teóriáját földi körülmények között is.
Az atomórák azon az elven működnek, hogy alumíniumatomok rezgéseit (két energiaállapot közti váltakozásait) számolják. Minél biztosabban, és pontosabban tudja számolni a műszer a rezgéseket, annál megbízhatóbb az óra A kísérletben használt óráknál 90 milliószor milliárd rezgési ütem adott ki egy másodpercet. Ezek az órák annyira pontosak, hogy 3,7 milliárd év alatt késnek vagy sietnek egy másodpercet.
A reletivitáselmélet szerint ha egy tárgy eltávolodik a rá ható gravitáció központjától (vagyis felemelkedik a Föld felszínéről), a rá ható gravitáció ereje csökken, így a gravitáció időlassító hatása is kisebb lesz, vagyis az órának gyorsabban kell járnia. A kísérletben a tudósok ezt a jelenséget már egy láb, vagyis 33 centiméter emelkedésénél ki tudták mutatni a két atomóra között.
A Science tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint a kísérletet vezető James Chin-Wen Chou professzor azt is kiszámolta, mennyivel gyorsabban öregszik a csökkenő gravitáció hatására a magasabban lakó ember. A kísérletben legkisebb mérhető távolságként kapott 33 centiméter plusz magasság mellett az ember 90 milliárdod másodpercet veszít az átlagos 79 évnyi élettartam alatt. Egy emeletnyi magasság ennek nagyjából a százszorosát, 6600 méteres magaslat pedig a húszezerszeresét jelenti, ami még mindig sokszorosan alatta van annak az időtartamnak, amit képesek vagyunk érzékelni.
A fizikusok szerint a kísérlet eredménye segíthet a Föld gravitációs mezejének változását az eddigieknél sokkal pontosabban mérő műszerek megépítésében.