Magas férfiaknál nagyobb a hererák kockázata
Mint a szakértők a British Journal of Cancer című szakfolyóiratban megállapítják, egyéb tényezők, például a családi előzmények, örökölt hibás gének nagyobb hatással vannak a kockázat mértékére.
Michael Blaise Cook és kutatócsoportja 13 korábbi tanulmány adatait tekintette át és elemezte. Valamennyi tanulmányban gyűjtöttek információkat a heredaganatos, valamint a kontrollcsoportba tartozó emberek testmagasságáról is. Ezek alapján derült fény az összefüggésre, hogy a magasabb férfiaknál nagyobb a hererák előfordulásának valószínűsége.
Mint Sara Hiom, a brit rákkutató intézet (Cancer Research UK) igazgatója elmondta a BBC-nek, a heredaganatoknak csak 4 százaléka rákos elváltozás, amely ráadásul jól gyógyítható. Fontos azonban, hogy a férfiak felfigyeljenek heréik méretének vagy súlyának esetleges változásaira. Különösen érvényes ez a fiatal férfiakra, mert a betegség gyakrabban fordul elő 35 éves kor alatt.