Pépet ettek az első tengeri csúcsragadozók
James Hagadon, a Denveri Természettudományi Múzeum paleontológusa, aki kutatásairól az Amerikai Földtani Társaság ülésén számolt be, kollégáival a tengeri szörny szájszervének háromdimenziós modelljét alkotta meg.
Az Anomalocaris szájszerve 32 körben elhelyezett lapocskából állt, de a háromdimenziós modell tanúsága szerint ezek rugalmasak voltak, nem pedig kemények, mint a fogak. A félelmetes ragadozó aligha táplálkozhatott kemény páncélzatú trilobitákkal (háromkaréjos ősrákokkal), mint eddig feltételezték a tudósok.
Mi több, az Anomalocaris fosszílizálódott gyomortartalmában vagy ürülékében sem találtak semmi eléggé szilárd ételmaradványt, amely nyomot hagyhatott volna. Éppenséggel a fosszílizálódott ételmaradékok hiánya keltette fel James Hagadonnak és társainak érdeklődését,
"Mindenki azt feltételezte, hogy az Anomalocaris uralta a kambiumi tengereket, és mohón felfalta a trilobitákat, meg minden egyéb, útjába eső rákfélét" - hangsúlyozta a paleontológus. De a szájszerve és az orrán lévő csápok, amelyek segítségével a feltételezések szerint az áldozatot a szájához tolta, puhának, hajlékonynak bizonyultak, és nem meszesedtek el, mint például a trilobiták külső váza.
"Még arra is képtelen volt, hogy becsukja a száját" - mutatott rá James Hagadon. Ennélfogva az Anomalocaris semmiképp sem haraphatta volna szét egy modernkori homár, vagy garnélarák páncélját, amelyeket a kísérletek során alkalmaztak a modellben trilobiták helyett.
A másik érdekes felfedezés azután született, hogy a paleontológusok négyszáznál több Anomalocaris szájszervét tanulmányozták, és ezek egyikében sem fedeztek fel a fogakon kopásnyomokat. Ez meglehetősen furcsa egy olyan szerzet esetében, amely a feltételezések szerint kemény páncélzatú tengeri állatokat ropogtat.
A modell, a belek tartalma, az ürülék, a fogkopás hiánya - mind-mind arra utal, hogy az Anomalocaris aligha táplálkozhatott trilobitákkal. A kutatók mindazonáltal nem tudták megfejteni, hogy végül mivel is biztosították életfenntartásukat ezek a megtermett tengeri állatok.