Titokzatos űrsikló száll le Amerikában

Még a héten visszatér az az automata űrsikló a Földre, amit áprilisban bocsátott fel az amerikai hadsereg Cape Canaveralről, és ami az elmúlt hét hónapban titkos megbízatáson vett részt az űrben. A hivatalos tájékoztatás szerint a projektnek ez a szakasza várhatóan sikeresen zárul pénteken, a leszállás azonban egészen jövő hétfőig csúszhat, az időjárástól függően. A gép a tervek szerint a kaliforniai Vandenberg támaszponton landol.

Sok a titok

Az X-37B pontos feladatairól nem számolt be a hadsereg, annyit azonban lehet tudni, hogy elsősorban új felszereléseket, érzékelőket és anyagokat teszteltek a segítségével, amiket a későbbiekben műholdak tervezésénél használhatnak majd fel. Ezt leszámítva azonban a hivatalos források meglehetősen szűkszavúan nyilatkoznak arról, hogy mi történt az elmúlt hét hónapban, bár a sikló útját amatőr műholdvadászok végig nyomon követték.

Az X-37B különleges eszköz, mert ez az első olyan sikló az amerikai űrhajózás történetében, ami teljesen önműködően, legénység nélkül lépett ki az űrbe, és landol majd a hét végén (az oroszok már 1988-ban megcsinálták a bravúrt a Buran nevű űrhajóval, ami végül sosem szállt fel pilótával).

A gép egy képességében biztosan felülmúlja a most leköszönő űrsiklókat: azok csak két hétig tudnak Föld körüli pályán keringeni, míg a kísérleti eszköz annyi üzemanyagot kapott, hogy áprilistól egészen mostanáig  bírta az állandó zuhanást.

Nem csoda, hiszen az X-37B-t a NASA eredetileg az űrsiklók utódjának szánta a kilencvenes évek elején, a hadsereg csak 2004-ben vette át a Boeinggel közös projektet, hogy az eszköz katonai célok szolgálatába álljon.

Kisebb, könnyebb

A titkos fejlesztések miatt a siklóról nagyon keveset lehet tudni. Az biztos, hogy sokkal kisebb, mint a nyugdíjba vonuló űrsiklók: 9 méter hosszú, a szárnyfesztávolsága 4,5 méter, a törzse 2,9 méter széles, a tömege 5 tonna. A most kilövésre váró Discovery közel hatszor hosszabb és ötször nehezebb ennél.

Az X-37B és Atlas V rakéta hátán került az űrbe, saját hajtóműve napelemekkel és nagy hatékonyságú lítium-ion akkumulátorokkal működött az elmúlt hónapokban (ellentétben az üzemanyagcellás űrsiklókkal).

Az eszközt az amerikai hadsereg egyik szakértője, Dr Joan Johnson-Freese úgy jellemezte, hogy azt inkább egy finom manőverezésre képes műholdként kell elképzelni, mint űrhajóként. Egy ilyen jármű katonai jellegű előnyei óriásiak: például a bolygó körüli pályáján oda tud navigálni, ahol a Földön éppen valami érdekes történik, vagy ha felfedezték, és el akarják pusztítani, el tud menekülni.

Éppen ezért biztosnak tűnik, hogy nem az X-37B lesz a jövőre nyugdíjba vonuló űrsiklók utódja, hiszen a fejlesztés egészen más irányt vett, viszont azt sem lehet tudni, mi áll majd szolgálatba, amikor a tervek szerint 2011. júliusában az Atlantis utolsó útjával véget ér az űrkorszak első fejezete.

29 éve az űrben

A most leköszönő gépcsalád prototípusát, az Enterprise-t 1977-ben próbálták ki először, ezen még nem volt se hőpajzs, se hajtómű, csak tesztrepüléseket végeztek vele a légkörben. Az első éles bevetésre már a Columbiát küldték, 1981-ben, 2003-ban azonban a gép visszatérés közben megsemmisült. A második űrrepülő a Challenger volt, a gépet 1983-ban indították első útjára, de ez is felrobbant, 1986-ban, a tizedik küldetésen.

Az 1984-ben elkészült, mai napig aktív Discovery 2005-ben pusztult el majdnem, szerencsére fűrészek és szigszalagok segítségével sikerült megszerelni még az űrben. Az Atlantis 1985 októberében repült először, a flotta legfiatalabb tagja meg az 1992-es Endeavour. Könnyen lehet, hogy ennek február végi útja lesz az utolsó az űrsiklók történetében, az Atlantis nyári fellövése körül ugyanis még sok a kérdőjel.

Mindenesetre az X-37B-t várhatóan megtartja magának a hadsereg, míg az űrhajósokat a tervek szerint a jelenleg is használt rakétatechnológia segítségével és az Orion űrkapszulákkal juttatják majd el az űrbe, azonban erre 2015-nél előbb nem kerülhet sor.

Saját utakon

Oroszország a mai napig kapszulákat használ, a Szojuzok évtizedek óta olcsón, áldozatok nélkül működnek, bár korábban az orosz mérnökök is próbálkoztak űrrepülővel. A Buran egyesek szerint az ipari kémkedés fokozhatatlan csúcspontja volt, a szovjeteknek sikerült elkészíteniük a Space Shuttle külsőre tökéletes másolatát, ez azonban csak egyszer repült, 1988-ban, akkor is legénység nélkül.

Az elmúlt évtizedben az oroszok is megpróbálkoztak egy használható űrsikló elkészítésével. Sokáig úgy is tűnt, hogy a Kliperből lehet is valami: az orosz Enyergija a Szojuz utódjának szánta az apró űrrepülőre emlékeztető típust, a projektből azonban végül nem lett semmi, elsősorban a pénzügyi nehézségek miatt. Ezzel együtt továbbra is vannak olyan tervek, hogy a Kliper még ebben az évtizedben repülni fog, de sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy az oroszok is az űrkapszulát fejlesztik tovább, és a PPTS nevű kísérleti projektbe ölik a rubelmilliárdokat.

Pedig sokáig az európai űrhivatal, az ESA is támogatta a Klipert, a finanszírozó államok azonban úgy döntöttek, hogy nem kapcsolódnak be egy már kitalált koncepcióba, ezért végül megvétózták a támogatást. Nem lett a másik kísérleti űrrepülőből sem semmi: az európai államok körülbelül hárommilliárd dollárt költöttek el a Hermes-programra, ami másfél évtizednyi töketlenkedés és rengeteg pénz elszórása után végül eredmény nélkül zárult a kilencvenes évek elején.

A jelenlegi ismeretek szerint az emberek tehát megint kapszulákkal jutnak el az űrbe, mint az űrprogram kezdetén, míg a siklókat főleg a hadsereg használja majd továbbfejlesztett műholdként.