Teljes az őrület a Megyék Harcában

2010.12.04. 12:42
A szokásos sorrend felbomlani látszik, az utolsó előtti forduló végén még elképzelésünk sem lehet arról, hogy melyik megye fogja nyerni az egész éven át tartó vetélkedést. Jön fel a vidék.

A történelmi forduló jobban sikerült a vártnál, átlagosan 8,6 pontot értek el a játékosok, pedig arra számítottunk, hogy sokakon kifog majd a gimnáziumi tananyag. Hát nem, sőt, az történt, hogy soha ilyen kiváló eredményt nem sikerült még elérni, az eddigi 8,2 pontos irodalmi rekord a múlté.

Nézzük, mi volt eddig: a mélypontot a 6,1 pontos átlaggal a technológiai forduló jelentette. Ezután jöttek a filmes kérdések 6,78 jó válasszal, a politikai fordulóban átlagosan 7,45 pontot, a tudományosban 7,66 pontot, a gazdaságiban 7,94 pontot, az irodalmiban 8,2 pontot szereztek a játékosok. Ehhez jött most hozzá a 8,6 pont.

Nézzük közigazgatási egységekre bontva, hiszen mégiscsak erről szól ez a harc: első Komárom-Esztergom lett, immár zsinórban másodszor, 9,43 pontos átlagával ez volt az egyetlen megye, amelyik benézett a kilenc pontos átlag fölé, ami bizonyítja, hogy még az utolsó fordulókban is lehet meglepetést okozni, és pár héttel a zárás előtt is sokat lehet javítani a végső helyezésen. Második Zala lett 8,76 ponttal, harmadik Jász-Nagykun-Szolnok 8,72 ponttal.

Íme a teljes lista:

 

A lelkesedés azonban továbbra is a fővárosban a legmagasabb, egyébként jellemzően Budapest, Csongrád, Vas, Komárom-Esztergom és Zala szokott az élen állni a lakosságszám arányában vizsgált játékosok számát tekintve. Erről volt novemberben szó:

 

És akkor nézzük a kérdéseket, meg a helyes válaszokat:

Hány görög állt szemben Xerxész 100 ezres perzsa seregével a Thermopülai csatában?

Kb. 7 ezer, Kb. 17 ezer, Kb. 170 ezer

Kinek az uralkodása alatt érte el a Római Birodalom legnagyobb, közel 6 millió négyzetkilométeres kiterjedését?

Caesar, Augusztus, Traianus

Melyik város volt a mórok európai központja?

Córdoba, Marseille, Róma

Melyik országok alapjait teremtették meg Nagy Károly birodalmának szétosztásával?

Franciaország és Németország, Franciaország és Anglia, Anglia és Németország

Mikor volt a honfoglalás?

885, 895, 1005

Kik ellen vitte sikerre a francia seregeket Jeanne d'Arc?

Az angolok ellen, Az olaszok ellen, A spanyolok ellen

Mekkora volt Mátyás magyarokból és zsoldosokból álló serege?

Kb. 10 ezer fő, Kb. 100 ezer fő, Kb. 250 ezer fő

Melyik civilizációnak vetett véget Cortés maroknyi csapatával?

Maja, Azték, Apacs

Melyik évben írták meg az amerikai függetlenségi nyilatkozatot?

1776, 1782, 1794

Hol halt meg Napóleon?

Szent Ilonán, Elbán, Waterloo mellett

Ki vezette az erdélyi hadjáratot?

Bem József, Görgey Artúr, Dembinszky Henrik

Hány halottja volt a Somme-i csatának?

Kb. 30 ezer fő, Kb. 300 ezer fő

Milyen állampolgárságúnak született Hitler?

Német, Osztrák, Svájci

Hány halottja volt Drezda bombázásának?

Kb. 25 ezer, Kb. 1 millió

Mikor volt a kubai rakétaválság?

1958, 1962, 1966



  • Tippek
  • Biztosítás