Kanadai kutatók bebizonyították, hogy a ritka Amszterdam-szigeti albatrosz DNS-e jelentősen eltér legközelebbi rokonáétól, a vándoralbatroszétól. Húsz éve vitatkoznak arról a szakemberek, hogy a két madár különálló fajnak minősül-e.
Az Amszterdam-szigeti albatroszból (Diomedea amsterdamensis) mindössze 170 egyed maradt egyetlen élőhelyén, az Indiai-óceánban található Amszterdam-szigeten. Az impozáns madarak szárnyfesztávolsága elérheti a 3,5 métert, súlyuk a nyolc kilót.
A madarakat első ízben 1983-ban fedezték fel, de máig bizonytalan volt rendszertani besorolásuk. Néhány kutató a szintén a Déli-óceánon előforduló vándoralbatrosz (Diomedea exulans) alfajának vélte őket.
Theresa Burg, a kanadai Lethbridge-i Egyetem kutatója és kollégái a madár DNS-ének elemzésével kívántak pontot tenni az ügy végére. Eredményeiket a Journal of Avian Biology című szaklapban publikálták.
Az Amszterdam-szigeti albatrosz kinézetében is különbözik a vándoralbatrosztól. Valamivel kisebb utóbbinál, ezen kívül máskor rakja le tojásait, és tollazata is barnább árnyalatú a többi albatroszéhoz képest.
Stabil kolónia
A genetikai elemzés tanúsága szerint az Amszterdam-szigeti albatrosz már 265 ezer éve leválhatott rokonától. Annak ellenére, hogy kitartó repülő, a költéshez mindig visszatér a sziget egy bizonyos fennsíkjára, amelyen egyetlen másik albatroszfajjal nem osztozik. Valószínűleg e földrajzi elszigeteltség okozta önálló fajjá válását.
A kutatók remélik: most, hogy egyedülállónak bizonyult a faj, többet sikerül majd tenni védelme érdekében. Bár a jelenlegi állomány stabilnak mondható, az Amszterdam-szigeti albatroszt kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolja a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Könyve.
Becslések szerint 18-26 pár szaporodik minden évben egy parányi területen a sziget közepén. Egy életre választanak párt, és kétévente egyetlen tojást raknak. Legfőbb veszélyforrások rájuk nézve a halászhálók, amelyekbe belegabalyodhatnak, továbbá a fészkelőhelyüket zavaró háziállatok.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
