Tanulással a felnőttek agya is képes gyors változásra
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertetett tanulmányhoz felnőtteket vetettek alá rövid, intenzív tréningnek, amelyben színek új elnevezését kellett megtanulniuk.
Veronica Kwok és kutatócsoportja abból a már ismert tapasztalatból indult ki, hogy a felnőtt agy szürkeállománya több hetes vagy hónapos tanulás hatására növekedhet.
Kidolgoztak egy tanulási módszert, amely azon alapult, ahogyan a gyerekek új szavakat jegyeznek meg. A kék és zöld színek négy, egymáshoz hasonló árnyalatát értelmetlennek látszó névvel nevezték el.
A kísérletbe bevont tizenkilenc felnőtt 3 nap alatt ötször gyakorolhatta a nevek és színárnyalatok párosát, összesen 1 óra 48 percen át. A részt vevő önkéntesek agyáról MRI-felvételt készítettek a kutatók a tréning előtt és az után is. Megállapították, hogy az agy szürkeállományának színlátással és -észleléssel összefüggő területei észrevehetően növekedtek a tanulási folyamat végére.
A kutatók ezek alapján úgy vélik, hogy a felnőttek agya sokkal nagyobb mértékben és jóval gyorsabban képes a változásra, mint azt eddig feltételezték.