Nanotechnológiával ölnek baktériumot
A Nature Chemistry című tudományos folyóiratban ismertetett nanorészecske úgy célozza meg és pusztítja el a veszélyes baktériumokat - amilyen például az MRSA -, hogy az egészséges sejteknek nem árt, ráadásul biológiailag lebomló polimerből készül.
Új megközelítés
Az új technológia - melyet állatkísérletekben tesztelnek majd, mielőtt humán kipróbálása megkezdődhetne - alapvetően új megközelítést kínál az egyre növekvő közegészségügyi probléma, az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedésével szemben.
James Hedrick kutatásvezető ismertetése szerint az emberi hajszálnál ötvenezerszer kisebb átmérőjű nanorészecske elektromos töltése miatt a baktériumok ellentétes előjelűen töltött membránjának felületéhez kötődik, majd lyukat üt rajta, melyen keresztül kiüríti a kórokozót. Mivel a fertőzött sejtek elpusztulnak, a kutatók reményei szerint a baktériumok így képtelenné válnak arra, hogy rezisztenciát alakítsanak ki a bevitt gyógyszerrel szemben.
Mint Mario Raviglione, a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője kiemelte, az új technológia jóval továbblép a szokásos antibiotikumok bevett módszerén. "Olyan, mint egy rakéta a sejt ellen" - tette hozzá.
Régi harc
Amióta 1928-ban Alexander Fleming felfedezte az első antibiotikumot, a penicillint, számos baktériumellenes szert fejlesztettek ki a tudósok, ám a kórokozók rövidebb-hosszabb idő alatt rezisztenciát alakítanak ki magukban a gyógyszerekkel szemben.
Az új antibiotikumokat kereső kutatók több évtizede versenyben vannak a gyorsan mutálódó baktériumokkal. Jelenleg csak az Egyesült Államokban évente 19 ezer ember hal meg egyedül az MRSA (meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus) fertőzése miatt, és Európában is hasonló az áldozatok száma.
A WHO által szervezett egészségügyi világnap (április 7.) idei témája ezért az antimikrobás szerekkel szembeni rezisztencia, és annak világméretű terjedése. A gyógyszerek széles körével szemben ellenálló baktériumtörzsek kialakulásához és terjedéséhez a szakemberek szerint az antibiotikumok túlhasználata és helytelen alkalmazása vezetett az elmúlt évtizedekben.