Virág
0 °C
2 °C

Krémmel is kezelhető a bőrrák leggyakoribb típusa

2011.05.10. 13:48
Eredményesen felvehető a harc a bőrrák legsűrűbben előforduló típusával, a bazálsejtes karcinómával egy otthon, a beteg által végezhető, könnyen kivitelezhető és kényelmes terápia segítségével.

A bazálsejtes karcinóma a bőr hámrétegének alapi sejtjeiből vagy a szőrtüszők sejtjeiből fejlődik ki. A hosszan tartó, ismétlődő, erős napsugárzás gyengíti a bőr immunrendszerét és károsítja a bőrsejteket és így bőrdaganat keletkezhet. Előfordulási gyakorisága jelentősen megnőtt az utóbbi 20 év alatt. Jelenleg Európa minden százezer lakosára évi 110-200 új bazaliómás megbetegedés esik. Különösen veszélyeztetettek a fehér bőrű felnőttek és a 60 év felettiek, mert a betegség kialakulási kockázata az életkorral arányosan emelkedik. A bőr ugyanis nem felejt: az életünk során bennünket érő UV sugárzások negatív hatásai összeadódnak benne.

Ez az oka annak is, hogy a bazálsejtes karcinóma leggyakrabban a napfénynek legközvetlenebbül kitett arcon jelenik meg. A tipikus helyek: az orr, az orcák, a halánték, a homlok és a fül. Ritkábban képződhet a törzsön, a karon és a lábakon is.  Típusa szerint a bazalióma különféle formájú és színű lehet. Néha úgy jelenik meg, mint egy kis kemény, csillogó felszínű csomó de az arc területén pikkelyes, kiemelkedő, az ekcémához hasonlatos is lehet.  Később a daganat nő, vérezhet, pörkösödhet.

Szerencsére a bazálsejtes karcinóma legtöbb típusa alacsony kockázatú, mert nagyon ritkán képez áttétet a belső szervekben. Ha korán felismerik és célzottan kezelik, nagyon jó a gyógyulási hajlama, így a környező szöveteket, porcot és csontot roncsoló burjánzása is megakadályozható. Számos módszer alkalmazható: a sebészi kimetszés szikével vagy lézerrel, a folyékony nitrogénnel történő fagyasztás (krioterápia), röntgenterápia, helyi kemoterápia - oldat vagy krém formájában, fotodinámiás terápia és az  immunológiai eljárás, melynek lényege a bőr saját immunrendszerének célzott aktiválása a ráksejtek ellen.

A terápiás krém hatóanyaga, az imiquimod fokozza az immunrendszer takarító sejtjeinek, a lymfocitáknak a termelését és a belőlük felszabaduló anyagok direkt a beteg sejtekre hatva azok pusztulását okozzák. Ez a folyamat –a beteg sejtek kilökődése- gyulladás formájában mutatkozik meg. Minél betegebb sejteket kezelünk, annál hevesebb a reakció. Tehát a terápia folyamán és azt követően fellépő esetleges kisebesedés, pörkösödés, kéregképződés, bőrvörösség az immunrendszer stimulálásának következménye, mindig átmeneti jellegű és fontos részét képezi a gyógyulási folyamatnak.

A páciens által otthonában is kényelmesen elvégezhető kezelés biztonságos és kiváló kozmetikai eredményt ad olyan testrészeken ahol az esetleges sebészi beavatkozás torzító heggel és ebből adódóan az életminőség romlásával járna.

Bár a bazálsejtes karcinóma gyógyulási kilátásai valóban nagyon jók, a korai felismerés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Még mielőtt a napsütéssel rázúdítanának egy újabb adag káros UV-sugarat az esetleg már károsodott bőrükre, Dr. Ihász Judit bőrgyógyász, klinikai onkológus szerint érdemes megvizsgálni a teljes bőrfelületüket, és ha bármi gyanúsat észlelünk, forduljunk azonnal szakorvoshoz