A Nobel-díj óriási teher nekem

Ön 2007-ben megkapta az ERC éppen induló, fiatal kutatóknak szóló ösztöndíját, amit az elmúlt években több magyar is elnyert. Mit gondol, a kelet-európai országok kutatói jobban rászorulnak ilyen támogatásokra, mint a nyugat-európaiak?

Bizonyára vannak olyan kutatási területek a keleti országokban, amik felzárkóztatásra szorulnak, de ez az EU tudománypolitikájának a feladata, nem az ERC-é. A Kutatási Tanács nem országokat támogat, hanem egyéneket, teljesen függetlenül attól, hogy honnan származnak. Az ERC-ösztöndíjak feladata megtalálni a legjobb európai tudósokat és megadni nekik a lehetőséget, hogy kutatásaik kiteljesedjenek.

Miután a moszkvai műszaki egyetemen végzett, Hollandiában phd-zett, 2001 óta pedig a Manchesteri Egyetemen dolgozik. Szükségesek a külföldi kitérők egy kutatói életpályán?

Azt hiszem, igen, az én esetem is tipikusnak mondható. Mindenképpen érdemes több laboratóriumban vagy intézetben dolgozni, hogy az ember látóköre táguljon, új technológiákat ismerjen meg. Európán belül ebből a szempontból viszonylag könnyen lehet mozogni.

A konferencián egy felszólaló kérdésére nem akart kommentárt fűzni a Nobel-díjához. Miért?

Nem szeretek foglalkozni vele, kerülöm a témát, ha csak lehet. De interjúban válaszolok, ha ilyen kérdése van.

Akkor árulja el, számított az elismerésre? Ön az egyik legfiatalabb díjazott a fizikai Nobel-díj történetében.

Évekkel ezelőtt kezdődtek a spekulációk, hogy a grafénkutatók előbb-utóbb Nobelt fognak kapni, és az én nevem is felmerült. Ennek eléggé romboló a mentális hatása, annak ellenére, hogy egy kutató minden álma a Nobel-díj. Én úgy döntöttem, nem gondolok a díjra, nem olvasok róla, nem beszélek róla senkivel, egyszerűen nem veszek részt a spekulációkban. Egész békésen telt így az elmúlt néhány év, ezért váratlanul ért, amikor Geim professzorral végül tényleg megkaptuk a Nobelt. Azóta nem a spekulációval próbálok megküzdeni, hanem azzal, hogy megkaptam a díjat.

Még most is küzdenie kell?

Igen, a Nobel-díj óriási teher egy aktív kutatónak, olyan, mintha a világ hirtelen még többet várna tőle. Valamit tenni kell ezekkel az őrjítő gondolatokkal, én megpróbálom elfelejteni vagy legalább figyelmen kívül hagyni, hogy megkaptam a díjat. Ha muszáj, beszélek róla, de továbbra is kerülöm a témát. Megpróbálok nem túl sokat, nem túl keveset dolgozni, éppen, mint a díj előtt.

A díj indoklásában szereplő, áttörést hozó kísérletben egyszerű celluxszal tépkedtek egy grafitréteget, amíg az kellően vékony lett, és kimutathatóvá vált az egyetlen atom vastagságú grafén. Honnan jött az ötlet, hogy ragasztószalagot használjanak?

Eredetileg egy grafittranzisztort szerettünk volna készíteni Geim professztorral. A cellux régi trükk, több kollégámnál – például a Nijmegeni Egyetemen a magyar Csonka Szabolcsnál – láttam már, hogy ezt használják más jellegű kísérletekben grafittisztításra. Ez adta az ötletet, hogy mi is bevessük a ragasztószalagot, aztán más irányba ment el a kutatásunk, amikor rájöttünk, hogy olyan kristályszerkezetet is készíthetünk így, amiről korábban azt hittük, hogy lehetetlen előállítani.

Az IBM nemrég bejelentette, hogy elkészítette első integrált áramkörét, ami szilícium helyett grafént tartalmaz. Ön szerint mikor számíthatunk az első grafénalapú számítógépekre?

Amit az IBM demonstrált, az egy integrált áramkör, de nem logikai áramkör. A grafénnal kapcsolatban az egyik fő gond az, hogy nehéz elmozdulni vele a logikai áramkörök felé, alapvető problémákba ütközik az ember. Ezek a problémák távolabbra mutatnak, ezért a számítástechnikában a grafén nem fogja hamar leváltani a szilíciumot, ehhez még legalább tíz-tizenöt év kell.

Más területeken, például az lcd-kijelzőknél jóval előbb érkezhetnek a grafénalapú alkalmazások. Sőt, már ma is használják a grafént modern transzmissziós elektronmikroszkópokban. A grafén sokoldalú anyag, jók a vezetési képességei, és figyelemreméltóan erős ahhoz képest, hogy csak egyetlen atom vastagságú. De minden lehetséges alkalmazás előtt sok még a kihívás, új technológiákat kell kitalálni. Egy laikusnak úgy tűnhet, hogy ha készítenek egy tranzisztort, az mindenhol bevethető, de ez nem így van; rengeteg különböző tranzisztortípus létezik, ezek mind különböző technológiákat igényelnek.

Minden évben nagy lépéseket tesz a grafénkutatás, és jó irányba haladnak a dolgok, de egy évtized is eltelhet onnantól kezdve, hogy az IBM bejelent egy prototípust, addig, amíg megjelenik a tömeggyártott termék.

Egy új technológia általában drága. Igaz ez a grafénre is?

Egyáltalán nem. Többek között éppen azért olyan népszerű a grafénkutatás, mert olcsó, viszonylag kevés pénzből létre lehet hozni egy laboratóriumot – nem véletlen, hogy foglalkoznak vele Pakisztántól Szingapúron át Brazíliáig. Ez is a grafén egyik előnye, de ettől még a technikai nehézségek léteznek, ezeket le kell küzdeni.

Ön milyen kutatásokon dolgozik most?

A grafén kicsit háttérbe szorult, de továbbra is egyetlen atom vastagságú anyagokat kutatok – ugyanis kollégáimmal úgy gondoljuk, hogy ilyen szerkezeteket nemcsak grafitból lehet előállítani, hanem más anyagokból is. Ráadásul úgy, hogy ezeknek az anyagoknak bizonyos tulajdonságait előre megtervezhetjük. Ez a kutatási terület is nagyon népszerű lesz a következő években.

Tartja a kapcsolatot magyar nanotechnológiai kutatókkal is?

Igen, nagyon jó szakemberek a magyar grafénkutatók. Sokat használom az eredményeiket, ma is találkozom egyikükkel, hogy megbeszéljünk néhány szakmai kérdést.

Az előadásának egyik diáján Pókembert fedeztem fel, egy másikon pedig Sheldont a Big Bang Theory című tévésorozatból. Szabadidejét képregényekkel és sorozatokkal üti el?

Nem nagyon van szabadidőm, bár nem tagadom, hogy szeretem ezt a sorozatot, nemrég jártam is egyik rész forgatásán. Azt vallom, hogy a munkát élvezni kell, és ha van értelme, szívesen használok ismert kulturális ikont egy kutatáshoz vagy egy előadásban. Sheldon és Pókember közelebb hozhatják a tudományt az emberekhez.