Bulgária déli részén, Elhovo város közelében feltártak egy Kr.u. 1. század végéről-2. század elejéről származő sírt, amelyből finom kivitelű bronzedénykészlet, egy nagy kerek tál, valamint egy üst került elő. Minden tárgyat borostyánlevél-ornamentum díszít.
A kutatócsoport talált egy peremmel ellátott vödörszerű edényt is, amelyhez hasonlatos a szakemberek szerint még nem került elő Bulgáriában.
A legértékesebb leletek egy harci szekérről származó díszek, amelyek közül négy sast formáz, és szárnyaik sárkányfejekbe mennek át. Daniela Agre ásatásvezető régész szerint a sírrablók kiásták, és majdnem megsemmisítették a harci szekeret, ám nem tudták felkutatni a díszeket, amelyek megtalálása volt a tulajdonképpeni céljuk.
"A temetés előtt a díszeket leszedték a harci szekérről és elrejtették. Az ókor embere nyilván pontosan tudta, hogy még a sírokat sem kímélik a fosztogatók. Előrelátásuknak köszönhetően maradtak fenn az utókornak ezek a tárgyak" - hangsúlyozta Daniela Agre.
A sír közelében egy nagy asztal is előkerült, amelyre a temetési szertartás során halmozták fel az elhunytnak szánt ételeket-italokat. Daniela Agre kivételesnek nevezte a leletet, mivel ennek alapján tudható, hogy a sír a római korból származik.
2008-ban ugyanez a régészcsapat fedezett fel a délkelet-bulgáriai Borilovo falu közelében egy korai trák sírt, amely a Kr.e. 4. századból származott.