Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Gyilkos gomba tizedeli a denevéreket

2011.10.27. 14:58

Az észak-amerikai denevéreket tizedelő fehérorr-szindrómát valóban egy gomba fertőzése okozza - idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC. A kutatók a Geomyces destructans elnevezésű gombával fertőztek meg egészséges denevéreket, amelyeknél ezt követően kifejlődött a betegség, sőt azt is sikerült igazolni, hogy a fertőzés átterjedhet egyik állatról a másikra. Eredményeiket a Nature tudományos magazin legfrissebb számában ismertették részletesen a szakemberek.

A fehérorr-szindrómától évek óta szenvedő denevérek arcán és szárnyain fehér gombatelep alakul ki. A fertőzés felégeti az állatok zsírtartalékait, így a denevérek hamarabb felébrednek téli álmukból és nem élik túl a felébredés utáni időszakot. A fertőzött példányok szokatlanul viselkednek. Gyakran napközben repülnek, sokan közülük éheznek vagy megfagynak.

A betegség több mint egymillió denevér pusztulását okozta eddig az Egyesült Államok keleti és déli területein, jelenleg pedig nyugat felé terjed tovább. Először 2006-ban New York államban azonosították a denevérekre nézve halálos kórt.

Korábban is feltételezték, hogy a fehérorr-szindróma hátterében gombafertőzés áll, azonban most először sikerült egyértelműen bizonyítani a G. destructans felelősségét. David Blehert kutatócsoportja azt is megállapította, hogy a fertőzött denevérekkel együtt élő egészséges állatok 90 százalékára három hónapon belül átkerült a gomba.