Az MRI-vizsgálatok magyar származású atyját díjazták a SOTE-n
Pénteken második alkalommal adták át a Semmelweis Budapest Awardot, a Semmelweis Egyetem legrangosabb tudományos díját. Az idei kitüntetett az MRI-vizsgálatok magyar származású atyja, Sir George Radda, aki jelenleg egy szingapúri központú tudományos ügynökség orvosbiológiai kutató tanácsának elnöke.
A világ egyik legjelentősebb tudománypolitikusának tartott Sir George Radda (Radda György Károly) szerint Magyarországnak az orvostudományi kutatásokon belül az idegtudományok, a patológia és a biomatematika területe jelenthet kiugrási pontot. Az oxfordi egyetem professzora úgy fogalmazott, külön megtiszteltetés számára a most neki ítélt magyar kitüntetés és az, hogy szülőhazájában is elismerik munkáját.
A 2000-ben az angol királynőtől lovagi címet kapott Radda egyébként gyakori vendég Magyarországon és a Semmelweis Egyetemen, sőt egy korábbi kutatási megállapodás és egy pályázat eredményeképpen közös munka is folyik Szingapúrral. A SOTE és a Singapore Bioimaging Consortium (SBC) egy-egy kutatója azt vizsgálja, hogy miként használhatók az őssejtek csontok újraépítésére. A díjazott nagyban hozzájárult a Semmelweis Egyetem modern képalkotó eljárásokkal kapcsolatos kutatási programjának elindításához is.
A Semmelweis Budapest Award díjat 2009-ben alapította az egyetem Szenátusa. Az elismerést olyan nemzetközileg elismert eredményeket felmutató, az orvosbiológiai kutatások terén aktív külföldi tudós kaphatja, akinek teljesítménye méltó az egyetem névadójának szellemiségéhez. Feltétel továbbá, hogy a kitüntetett személy kutatásai az emberiség javát szolgálják, valamint új utat mutassanak az élő természet megismeréséhez. A tízezer eurós pénzjutalommal járó díjat tavaly első alkalommal Jeremy K. Nicholson, a londoni Imperial College professzora vehette át.