Újra megvizsgálják a fénysebességnél gyorsabb neutrínókat
Visszatérnek kísérleteikhez azok a tudósok, akik szeptemberben jelentették be, hogy a fénysebességnél gyorsabban haladó neutrínót azonosítottak. Ha a felfedezést sikerülne megerősíteniük, alapjaiban kéne újragondolni a modern fizikát.
A kutatók azért látnak újra munkához, mert számos kritika érte őket bejelentésük óta, ugyanakkor nagyon kevés olyan tudományos műhely van a világon, ahol igazolni vagy cáfolni lehetne a CERN-ben elvégzett projektet.
Az OPERA kísérlet ugyanis igen pontos. A mérnökök és fizikusok a CERN és a Gran Sasso közti utat húsz centiméteres pontossággal mérték ki, ezen a szakaszon küldték át a neutrínókat, amiknek a száguldását fejlett műszerek, többek között a hétköznapinál jóval pontosabb gps és atomórák figyelik. Ennek köszönhetően kevesebb mint tíz nanoszekundum mérési hibával tudják meghatározni, hogy a részecskék mennyi idő alatt tették meg a 730 kilométeres utat. A neutrínók a korábbi kísérletekben hatvan nanoszekundummal korábban érkeztek meg, mint ahogy Einstein relativitáselméletéből következően kellett volna. Elvileg tehát gyorsabbak voltak a fénynél.
Most a kísérletek megismétlésére vállalkoznak, és megpróbálnak minden olyan körülményt kizárni, ami az időközben megjelent kritikákban felbukkant.
A CERN és az olaszországi Gran Sasso Laboratórium 2006-ban kezdte meg az OPERA nevű közös kísérletet. A Genf mellett található CERN egyik létesítményéből lőttek neutrínónyalábot az onnan 730 kilométerre fekvő olasz laboratóriumba.
A részecskefizikusok több mint 16 ezer müon-neutrínót figyeltek meg, és a megfigyelések során meglepő felfedezésre jutottak: a részecskék a fénysebességnél, azaz 299 792 kilométer per másodpercnél gyorsabban mozogtak.
A kísérlet kutatói ezt az eredményt hónapokig titokban tartották, amíg újabb megfigyeléseket végeztek, és a műszaki, illetve mérési hiba lehetőségét is kizárták. Amikor végül szeptemberben bejelentették eredményeiket, azt várták, hogy megerősítést vagy cáfolatot kapjanak más kutatóintézetektől, most azonban maguk is ellenőrzik az eredményeket.