Halláskárosodás nyoma Beethoven művein
A halláskárosodás nagy hatással volt Beethoven zenéjének alakulására. Holland szakemberek megállapították, hogy az állapot előrehaladtával a magas hangok egyre inkább háttérbe szorultak a szerzeményeiben. Később, amikor már csak a belső hallására támaszkodhatott, ismét visszatértek.
A British Medical Journal című folyóiratban közölt tanulmány szerzői Beethoven vonósnégyeseit elemezték. A leideni Metabolomikai Központ három szakembere négy csoportba osztotta a szerzeményeket a korai évektől (1798-1800) egészen a késői korszakig (1824-1826).
A kutatók azt vizsgálták, hogy a darabok első tételeinek első hegedűrészeiben hány darab magas G hang – vagyis 1568 hertz feletti hang – található. A halláskárosodás előrehaladtával a magas hangok egyre jobban a háttérbe szorultak a szerzeményekben. Ellenpontozásként Beethoven több közép- és alacsonyfrekvenciájú hangot használt, amelyeket jobban hallott előadás közben.
A későbbi vonósnégyeseknél – amelyeket már teljesen süketen írt – azonban ismét visszatértek a magasabb hangok. A szakemberek megállapították, hogy amint Beethoven megtanult a belső hallására támaszkodni, már nem volt rá szüksége, hogy olyan zenét írjon, amelyet hallott előadás közben. Ahogy átadta magát a belső zenei világának, visszanyúlt a régi zeneszerzői módszereihez.
Beethoven 1801-ben, harmincéves korában említette először, hogy nem hallja rendesen a hangszerek és az emberi hang magas hangjait. Tizenegy év múlva az embereknek kiabálniuk kellett, ha meg akarták értetni magukat a zeneszerzővel. 1818-tól Beethoven jegyzetfüzetek segítségével kezdett kommunikálni. Az 1827-ben bekövetkezett halála előtti években már teljesen süket volt.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
