![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Máshol helyezkedik el az agyban a beszédértésért felelős terület, mint azt eddig gondolták a szakemberek - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a felfedezés az orvosi tankönyvek újraírását sürgeti. Az úgynevezett Wernicke-terület a német származású ideggyógyász, Carl Wernicke után kapta a nevét, aki elsőként jegyezte le az 1800-as évek végén. Erről az agyi központról eddig úgy tartották, hogy az agykéreg hátsó részén, a hallásért felelős terület mögött helyezkedik el.
A Georgetown Egyetem Orvostudományi Központjának szakemberei által végzett átfogó elemzés szerint azonban a Wernicke-terület valójában három centiméterrel közelebb van a homloklebenyhez, illetve a hallásért felelős központ előtt, és nem mögötte helyezkedik el.
"Mindez azt jelenti, hogy újra kell írnunk a tankönyveket" - mondta Josef Rauschecker idegtudományi professzor, a tanulmány vezető szerzője. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány készítői 115 szakmailag lektorált korábbi tanulmányt vontak elemzés alá, amelyek a beszédértést vizsgálták és különböző agyi képalkotási eljárásokat - mágneses rezonanciás (MRI), vagy pozitron emissziós tomográfiát (PET) - használtak.
A szakemberek a képalkotó eljárások koordinátáinak elemzése révén azonosították a Wernicke-terület valódi elhelyezkedését, ezzel új távlatokat nyitva az agykárosodástól, vagy az agyi érkatasztrófától sújtott páciensek kezelésében. "Ha egy páciens nem tud beszélni, vagy nem érti a beszédet, akkor ezentúl már tudni fogjuk, hogy hol történt a károsodás" - mondta a szakember.
A felfedezés érdekes információval szolgál a nyelv eredetét illetően az emberek és a főemlősök esetében, utóbbiaknál ugyanis ugyanezen agyterület a felelős a hallottak feldolgozásáért. Rauschecker szerint a mostani eredmény azt sugallja, hogy a két faj felépítése és felfogóképessége sokkal jobban hasonlít egymásra, mint azt sokan gondolnák.
A tanulmány másik szerzője, Iain De Witt - az egyetem ideggyógyászati interdiszciplináris programjának doktorandusza - szerint az eredmények megerősítik mindazt, amit mások már felfedeztek azóta, hogy az 1990-es években komolyan megkezdődtek az agy képi megjelenítését célzó eljárások, habár számos vitás kérdésben azóta sem sikerült megegyezésre jutni. Mint hozzátette: a tanulmány célja, hogy összebékítse egymással az adatokat és az elméleteket.