István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

A babák már hat hónaposan értik, amit mondanak nekik

2012.02.15. 15:14

A babák a Nicsak, ki beszél cínű film szereplőihez hasonlóan már nagyon korán megértik, amit mondanak nekik, akkor is, amikor még nem tudnak beszélni. Egy új tanulmány szerint már hat hónapos korban rengeteg szót felismernek.

„A kisgyerekek úgy tanulják meg az anyanyelvüket, hogy eleinte a beszéd egyes elemeit fedezik fel: a mással- és magánhangzókat, majd ezeknek a hangoknak a kombinációit, nem pedig az egyes szavakat tanulják a jelentésük szerint. A hangok megismerése után a szavakat csak később, 9-15 hónapos korban kezdik megérteni. Ebben a korban alakul ki az a képesség, hogy felismerik mások cselekvési  szándékát” – magyarázzák az amerikai tudományakadémia PNAS című folyóiratában a philadelphiai Pennsylvaniai Egyetem pszichológusai, Elika Bergelson és Daniel Swingley.

A feltételezés megerősítésére Swingly és Bergelson két figyelemvizsgáló feladatot végzett harminchárom, 6-9 hónapos és ötven, 10-20 hónapos csecsemővel. Az első feladatban a babáknak élelmiszereket és testrészeket mutattak egy képernyőn (például egy almát és egy kezet). A gondviselőik közben szavakkal erősítették meg őket, hogy nézzenek rá az egyikre (“Nézz az almára!” vagy “Hol van a kéz?”). A második feladatban ugyanígy szavakkal instruálták a babákat, hogy nézzenek az egyik kivetített dologra, de ezúttal a tárgyakat természetes kontextusban mutatták – a testrészek például nem a levegőben lógtak, hanem egy emberi testen kellett őket észrevenni.

A kutatók mindkét teszt alatt megfigyelték egy szemkövető műszerrel, hogy hova néznek az alanyok. Kiderült, hogy a 6-9 hónapos csecsemők többet néztek a megnevezett tárgyra, mint a másik kivetített képre. A kutatók az eredmények alapján úgy gondolják, hogy az ember már hat hónapos korban is képes megérteni, hogy bizonyos szavak bizonyos tárgyakra vonatkoznak.

A tesztek alapján a kisgyerekek nyelvi fejlődése ezután csak lassan halad egészen 14 hónapos korukig, amikor a szófelismerési képességük ugrászerűen javulni kezd. „Talán arról van szó a 14 hónaposok esetében, hogy játéknak értelmezik a feladatokat, ezért könnyebben oldják meg őket. Az is lehet, hogy a hirtelen javulás az eredményekben a korukhoz kötődő nyelvfejlődésnek köszönhető, ezt mi nem mértük külön” – mondta  Swingley. Mindenesetre, a kisbabák fejében sokkal komplexebb gondolatok kavarognak, mint hinnénk. A kutatók szerint érdemes tehát beszélni hozzájuk már egész kicsi korban is.