Lehel
17 °C
27 °C

Összefüggés az álmatlanság és az Alzheimer-kór között

2012.02.16. 10:37

A Washington Egyetem kutatói száz, mentálisan egészséges, 45 és 80 év közötti ember alvási szokásait követték nyomon. A vizsgálatba bevont emberek felénél a családi kórtörténetben szerepelt Alzheimer-kór, míg a másik felénél nem. A kutatók megállapították, hogy azok agyában, akik éjszakánként gyakran felébredtek, nagyobb valószínűséggel alakult ki amiloidlerakódás, mint azoknál, akik nyugodtabban töltötték éjszakájukat. A kutatást vezető Yo-El Ju elmondta, hogy eredetileg az alvás hosszára voltak kíváncsiak, ám úgy tűnik, hogy az alvás minősége ebben az összefüggésben fontosabb lehet.

A szakemberek két héten át rögzítették a résztvevők minden mozdulatát egy, a csuklójukra szerelt érzékelővel, melynek segítségével meghatározhatták, hogy mikor aludtak, és mikor voltak ébren. Bár az önkéntesek mindannyian átlagosan nyolc órát töltöttek az ágyban éjszakánként, valójában csak 6,5 óra volt az átlagos alvásidejük. Kiderült, hogy azoknál, akik az ágyban töltött idő 85 százalékánál kisebb részét töltötték alvással a gyakori felébredés miatt, gyakrabban produkálták az Alzheimer-kór kezdeti tüneteit. A vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a szervezetük amiloidszintje megemelkedett.

A gyakori felébredés hozzájárul az agyi fehérjeplakkok kialakulásához. Az agyban lerakódó amiloid-fehérje az Alzheimer-kór velejárója, ami fokozatos elbutuláshoz, majd teljes szellemi leépüléshez vezet. A fehérjeplakkok lerakódása már évekkel az Alzheimer-kór tüneteinek megjelenése előtt megfigyelhető.