Mind több nőnek van érszűkülete
Az alsó végtag ereinek szűkülése jellegzetes tünetekkel kezdődik: ez a járás közben időnként megjelenő fájdalom, a sántikálás, mivel a lábszár izmai az érszűkület miatt nem kapnak elég vért. A jelenséget már 1831-ben Jean-Francois Bouley francia állatorvos figyelte egy hintóba fogott lovon, amely egyik hátsó lábára ugyanolyan távolság megtétele után sántítani kezdett.
Az érgyógyászok szerint azonban arra figyelmeztetnek, hogy az érszűkületben szenvedő nők gyakorta nem szenvednek úgy az izomgörcstől, mind a férfiak. A nők érszűkülete sokszor már csak akkor okoz panaszt, amikor a súlyos szövődmények miatt sebészi beavatkozásra van szükség.
Ez a magyarázata, hogy az érszűkületes nők közül csak minden negyedik tud a betegségéről - olvasható az Alan T. Hirsch és munkatársai által fogalmazott 25 oldalas állásfoglalásnak. Ugyanakkor a boka mögött vagy a lábfej középtáján futó verőér lüktetése ugyanúgy jól tapintható, mint a csuklón lévő pulzus, vizsgálata pedig szinte ugyanolyan rutinszerűvé válhatna , mint a légzés meghallgatása.
A tanulmány kiemeli, hogy az egyik leggyakrabban használt és ma már szinte minden lakásban elérhető orvosi műszer, a vérnyomásmérő igen fontos adatokat szolgáltathat az érszűkületre vonatkozólag. A vérnyomás megmérése a szokásos módon, a felkaron, valamint a boka fölött az esetleges érszűkületnek a mértékére is utal és mind több helyen van mód az ultrahang használatával végzett véráramlásmérésre is.
A szakbizottság hangsúlyozza, hogy mind az orvosoknak, mind a közvéleménynek a figyelmét fel kell hívni az alsó végtagi érszűkület jelentőségére, veszélyeire. Az állásfoglalás a Circulation legutolsó számában jelent meg és a nemzetközi média is világszerte idézi.