Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

A szem ideghártyájának elváltozása utalhat a szellemi hanyatlásra

2012.03.20. 16:10

A szem hátsó felének vizsgálata betekintést nyújthat az illető agyának egészségébe is – idézte amerikai kutatók eredményét a BBC hírportálja. A kis méretű tanulmány, amelyet részletesen a Neurology című szakfolyóiratban ismertettek, a retina károsodása és a szellemi hanyatlás között talált összefüggést.

A vizsgálatokba 511, 65 évnél idősebb nőt vontak be, akiknek az egészségét tíz éven át követték nyomon. Közülük 39-nél alakult ki retinopátia, a szem ideghártyájának károsodása, amely gyakori szövődménye a diabétesznek és a magas vérnyomásnak. Az elvégzett tesztekből az is kiderült, hogy gyengébben teljesítettek, kevesebb pontot értek el a memóriát és az absztrakt gondolkodást felmérő feladatokban azok, akiknél jelen volt a retinopátia.

Ezen túlmenően az agyi szkennelés is több károsodott agyszövetet, a vérellátás zavarára utaló isémiás léziót mutatott ki a retinopátiával diagnosztizált nőknél. „A szemben lévő apró ereknél felmerülő probléma annak jele lehet, hogy az agyban lévő erekkel is gond van, ami viszont kognitív problémákhoz vezethet" – magyarázta Mary Haan, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa.

Megállapításaik alapján a szakemberek úgy vélik: gyors és egyszerű szemvizsgálat segítheti a jövőben, hogy a szellemi hanyatlás korai jeleire felfigyeljenek.