A diabétesz összefügghet a Parkinson-kór kockázatával
A cukorbetegséggel élő embereknél nagyobb a kockázata a Parkinson-kór kialakulásának - állapították meg a Diabetes Care című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői. Ugyanakkor azt nem sikerült kimutatni, hogy maga a diabétesz okozná, hogy az állapottal élő embereknél megemelkedik a Parkinson-kór kockázata. A tajvani kutatók inkább arra gyanakszanak, hogy a két betegségnek hátterében lehet valami közös ok.
A tanulmányban több mint egymillió tajvani felnőtt egészségbiztosítási adatait tekintették át, köztük valamivel több mint 600 ezer cukorbeteg emberét. A követés kilenc éve során a diabétesszel élők körében nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak Parkinson-kórt, mint a nem cukorbetegek között. Míg az első csoportban évente 3,6 tízezrelék volt a Parkinson-kór gyakorisága, addig a másik csoportban ennél jóval kevesebb, 2,1 tízezrelék.
A 40-es és 50 -es éveiben lévő nők körében még erőteljesebbnek mutatkozott az összefüggés, kétszeres volt a diabéteszesek kockázata a nem cukorbetegekhez képest.