Kolos, Georgina
1 °C
8 °C

Kék hold lesz augusztusban

2012.07.30. 18:42

Kék holdnak azokat a naptári helyzeteket nevezik a csillagászatban, amikor valamelyik hónapban kétszer van telihold. A holdfázisok 29,5 naponként ismétlődnek, és mivel a naptári hónap is megközelítőleg ennyi napból áll, általában havonta csak egyszer van telihold. Előfordul azonban, amikor ugyanabban a hónapban kerül sorra a következő telihold is. A jelenség általában 2,66-évente ismétlődik, de előfordul, hogy gyakrabban. Így például 1999-ben három hónap leforgása alatt kétszer fordult elő. Legutóbb 2009 decemberében volt Kék hold, amikor 2-án és 31-én volt telihold, legközelebb pedig 2015 júliusában fordul majd elő a jelenség.

Bolygónkon nem mindenütt augusztus lesz a Kék hold hónapja - Kamcsatkán és Új-Zélandon augusztus második teleholdja átcsúszik éjfél utánra, azaz szeptember elsejére, 30-án pedig már a következő telihold esedékes. Így a világ ezen térségeiben szeptember lesz a Kék hold hónapja.

Előfordul, hogy a Hold nemcsak elnevezésében, hanem színében is kék lesz. A jelenség erdőtüzek és vulkánkitörések után figyelhető meg, a légkörbe kerülő korom- és hamuszemcsék miatt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!