Százezer éves elefántcsontvázat találtak Barcelona közelében, ez az első elefántfosszília, amelyet a Garraf-hegységben fedeztek fel. A Barcelonai Egyetem paleontológusai az úgynevezett Rinocérosz-barlangot tárják fel, a paleolit helyszínen i.e. 200 ezer és i.e. 80 ezer közötti leletanyag található – olvasható a Barcelonai Egyetem honlapján.
A csontváz egy fiatal elefánté, amely halálakor alig hétéves volt. A paleontológusoknak már sikerült kiszabadítaniuk mindkét hátsó végtagját, a medencecsontjait, valamint gerincoszlopát. A kutatók reménykednek abban, hogy megtalálják a csontváz többi részét is, ám a feltárásokat csak a következő ásatási szezonban folytatják.
A térségben kerültek már elő ormányosok (Proboscidea) különálló csontjai és agyarai, ezek többsége mamuttól származik. A gyapjas mamutnál idősebb elefántfosszília arról tanúskodik, hogy százezer évvel ezelőtt Katalónia partvidékén meleg volt az éghajlat. Később a klíma zordabbá vált, ennek tulajdonítható a gyapjas mamutok megjelenése.
Az elefántcsontváz mellett más fosszíliákat is feltártak, például nagy számban kerültek elő mediterrán teknősök (Testudo hermanni) maradványai. A leletanyag a paleontológusok meggyőződése szerint arról tanúskodik, hogy a barlang sokáig különböző ragadozók búvóhelyeként szolgált. Az üledék felső rétegeiben arra utaló nyomokat is találtak, hogy a barlangban időnként a neandervölgyi ember is megfordult.