A nagyivók fiatalabban kapnak agyvérzést
Azoknál az embereknél, akik naponta legalább négy italt fogyasztanak, nagyobb a kockázata a fiatalabb korban bekövetkező agyvérzésnek, állapították meg francia kutatók. Az agyvérzés a szélütés azon formája, amikor egy agyi ér elszakadása miatt vér kerül a koponyaűrbe.
A Neurology című szaklapban ismertetett tanulmányban agyvérzést elszenvedett emberek alkoholfogyasztási szokásait vizsgálták. A tanulmányba bevont 540 páciens negyede volt nagyivó a szélütés előtt. Az ő agyvérzésük átlagosan 60 éves koruk körül történt, míg a kevesebb alkoholt fogyasztó pácienseket ennél jóval később, átlagosan 74 évesen érte a szélütés.
"A krónikus nagymértékű alkoholbevitel növeli az agyvérzés kockázatát fiatal korban" – összegezte Charlotte Cordonnier vezető kutató, a franciaországi Lille-i Egyetem munkatársa.
A nagyivók nemcsak jóval fiatalabb korban szenvedték el a szélütést, de jellemzően egészségesebbek is voltak előtte, és kisebb valószínűséggel bukkant fel előtörténetükben szívbetegség, szélütés, vagy egy mini-stroke tünetei. Az agyvérzést elszenvedett, hatvan év alatti nagyivók közül többen haltak meg két éven belül: több mint minden második érintett, miközben a mértékletes fogyasztók csoportjában ez az arány csak egyharmadnak bizonyult.
Larry Goldstein, az észak-karolinai Duke Stroke Központ neurológusa szerint a megállapítások nem bizonyítják, hogy maga a nagyivás okozta fiatalabb korban az agyvérzést. A tudós, aki nem vett részt a tanulmányban, számos olyan befolyásoló tényezőt megemlített, amelyek növelik a kockázat mértékét ezeknél az embereknél. Mint Goldstein rámutatott, a nagyivók 42 százaléka dohányos, míg más pácienseknél ez az arány csak 12 százalék. Ezen kívül más, most figyelembe nem vett tényezők is lehetnek.
Ennek ellenére Goldstein szerint az agyvérzés kockázati tényezőjeként kell kezelni a túlzott alkoholfogyasztást is, mert növeli a vérnyomást, és befolyásolja a véralvadás folyamatát.