A NASA szakemberei a Curiosity ellenőrzésének végéhez közelednek, utolsóként a 2,1 méteres robotkart és a hozzá tartozó műszereket tesztelik.
A hatkerekű Mars-járó az augusztus 6-i landolása óta egy futballpályányinál valamivel hosszabb utat tett meg. Az eddigi legfejlettebb rover a leszállás óta eltelt idő alatt folyamatosan tesztelte egységeit és berendezéseit. Kétéves küldetése alatt arra keresi a választ, hogy léteztek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek.
„Csaknem tökéletesen működik a Curiosity" - jelentette ki küldetést vezető Jennifer Trosper, a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársa. Legutóbb azt vizsgálták, mennyire precízen manőverezik a robotkar a Mars hőmérsékleti és gravitációs viszonyai között. „A továbbiakban a Mars-járónak csak haladni, haladni és haladni kell" - mondta a 2,5 milliárd dolláros összköltségű program vezetője.
A következő úti cél az úgynevezett Glenelg-pont, ahol három különféle anyagféleség találkozik. A tervek szerint itt végzi el a Curiosity az első fúrásokat és mintavételeket, de útközben is gyűjtögeti a kőzeteket és a talajt. A Mars-járó a Glenelg -pont után a végső célpontja, a Gale-kráterben magasodó öt kilométeres Aeolis-hegy (Mount Sharp) felé veszi az irányt.