Csak 22 országot nem rohantak le a britek

A The Telegraph egyik cikke szerint a klasszikus mondás, miszerint a nap soha nem megy le a brit birodalomban, nemhogy túlzás, de ha a nemzet hódításainak összességét vesszük, igencsak szerény kijelentés. A lap egy napokban megjelentetett tanulmányra hivatkozik, amiből az derül ki, hogy a történelem során a britek a világ országainak 90 százalékát lerohanták: a történészek szerint 200 országból mindössze 22 van, amit még nem sikerült elfoglalni és/vagy megtámadni, köztük Guatemala, Tadzsikisztán, Vatikán és Luxemburg

Az elemzést egy All the Countries We've Ever Invaded: And the Few We Never Got Round To című könyv (Minden ország, amit lerohantunk, és az a pár, amire nem kerítettünk sort) alapján jelentette meg a Telegraph. A könyvet jegyző Stuart Laycock a bolygó minden országának történelmét megvizsgálta, azt keresve, hogy történelmük során volt-e olyan időszak, amikor a britek lerohanták őket, vagy sem.

Az író arra a következtetésre jutott, hogy a hivatalosan ismet brit birodalomba mindössze pár ország tartozott, a többibe csak érintőlegesen ért el a britek befolyása akár katonai, diplomáciai vagy gazdasági úton. Az igen tágan értelmezett "lerohanni" avagy "invázió" kifejezésbe a történész a brit kalózok portyáitól kezdve a katonákkal megtámogatott tudományos expedíciókat is beleértette, ha azok a kormány felhatalmazásával a kezükben tevékenykedtek.

Így kerülhetett fel a listára a hispán birodalom részét képező Costa Rica, Ecuador és El Salvador is, hiszen ezeket az országokat a brit kalózok rendszeresen vegzálták, de megtalálható rajta Kuba is.

1741-ben a Edward Vernon admirális szállt parta a mára legendássá vált Guantánamo-öbölben, amit menten át is keresztelt Cumberland-öbölre, mielőtt a benszülöttek és a legénységét megtizedelő betegségek miatt kénytelen volt visszavonulót fújni. Itt nem ért véget a britek kubai kalandja, hiszen 1762-ben Havanna és a sziget nagy része egy igen véres ostromot követően került brit kézre. Egy évvel később a britek Kubát és a Fülöp-szigeteket elcserélték a spanyolokkal Floridára és Menorca szigetére.

Érdekes, de Izland sem úszta meg a briteket, ide 1940-ben érkezett meg a haderő, közvetlenül azt követően, hogy az izlandiak kinyilvánították semlegességüket a 2. világháborúban. Az inváziós haderőt 745 katona alkotta, a szigetet különösebb ellenállás nélkül, de a helyiek heves tiltakozása mellett szállták meg. A britek Vietnamba a 17. század óta úgy jártak ki-be, mintha a szomszédba mennének egy korsó sörért, legutóbb 1945-46-ban jártak az országban, ahol természetesen a kommunisták ellen küzdöttek fogcsikorgatva. A történelem mégsem ezt a rövid háborút, hanem a franciák majd az amerikaiak agresszióját tartja inkább számon.

Laycock korábban a római történelemről írt könyveket, és csak azért kezdett bele ebbe a projektbe, mert 11 éves fia egyszer megkérdezte tőle, hogy hány országot is rohantak le a britek tulajdonképpen. A munka oroszlánrésze a kétéves kutatás volt, aminek végén az író saját bevallása szerint döbbenten ült listája előtt.

"Szédítő volt látni a hosszú listát. Azt hittem, elég sokat tudok hazám történelméről, erre tessék, rengeteg olyan dologra derült fény, amiről nem is hallottam. Más országokban is érdemes lenne összeállítani egy ilyen listát, de a briteknek nyomába nem érhet egyetlen nemzet sem. Az amerikaiak igen szívósan jönnek fel a listán, de nekünk volt pár száz éves fórunk velük szemben."

A könyvből az is kiderül, hogy a brit hódítások mértékéhez hasonlatosról csak a franciák számolhatnak be, de az ő munkasikereiket elhomályosítja az a tény, hogy a britek pont Franciaországot rohanták le a legtöbbször a történelem során. Laycock úgy véli, hogy a lista korántsem teljes, és az olvasók segítségét kéri annak kiegészítéséhez. Mongólia például nem szerepel a hosszú listán, de Laycock azt gyanítja, volt olyan pediódusa a történelemnek, amikor vidám brit gyalogosok taposták a Dzsingisz kán járta mezőket.

A britek a következő országokban nem folytattak semmiféle katonai tevékenységet: Andorra, Fehéroroszország, Bolívia, Burundi, Közép-afrikai köztársaság, Csád, Kongó, Guatemala, Elefántcsontpart, Kírgiztán, Liechtenstein, Luxembourg, Mali, Mashall-szigetek, Monaco, Mongólia, Paraguay, Sao Tome and Principe, Svédország, Tadzsikisztán, Üzbegisztán és Vatikán. A könyv egyébként a tipikus brit felsőbbrendűség iskolapéldája, igazán komolyan venni nem nagyon lehet.