Hatvan napig jó kenyeret készítettek
Egy amerikai cég azt állítja, hogy olyan technikát fejlesztett ki, amellyel hatvan napig jó kenyeret tud készíteni. A kenyerekben mikrohullámmal ölik meg a spórákat, amelyek a penész kialakulásáért felelősek. A Microzap célja, hogy csökkentse a pazarlást, Nagy-Britanniában például a vásárolt kenyér harmadát dobják ki a fogyasztók. A technológiát állítólag más élelmiszereknél is lehet majd használni, például friss pulykahúsnál, és néhány zöldségnél és gyümölcsnél.
Az élelmiszerek pazarlása komoly probléma a fejlett országokban, az Egyesült Államokban egy átlagos család a megvásárolt élelmiszer negyven százalékát dobja ki. Ez évente 165 milliárd dollárt jelent.
A kenyér központi probléma, az Egyesült Királyságban kidobott kenyér 32 százalékát például még meg lehetne enni. A kenyeret sokan műanyag zacskóban tartják, így a kenyérben lévő víz nem tud elpárologni, ez okozza a gyors penészedést. Pedig normál körülmények között tíz napig bírná penészedés nélkül.
A Texas Tech University laboratóriumában fedezték fel, hogy a szalmonella baktériumok megölésére alkalmazott mikrohullámú berendezéssel meg tudják ölni a penészt okozó spórákat is, elég tíz másodpercre betenni a kenyeret.
A kísérletben kétszer tették be a kenyérszeletet a berendezésbe, majd figyelték a penészedést. Hatvan nap után is olyan volt, mintha most vették volna ki a sütőből – állítja a labor vezetője, Don Stull. Azt azonban ő is elismeri, hogy nehéz lesz meggyőzni az embereket, hogy olyan kenyeret vásároljanak, amely hatvan napig is eláll. Ráadásul nem valószínű, hogy a pékek átállnak az új technológiára, hiszen jelentősen növelné költségeiket.