Marsi becsapódásnyomokat elemez a NASA

A Curiosity Mars-járó leszállása során az űreszközről levált egységek – a hővédő pajzs, az ejtőernyő és néhány stabilizáló nehezék – felszíni becsapódásának nyomait nem sokkal a leszállás után megörökítették a Mars körüli pályáról. A bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda újabb képein további nyomok azonosíthatók, amik még a légköri belépés előtt levált, majd végül szintén a felszínbe csapódó egységekről készültek.

A kérdéses becsapódásnyomok közül kettő a széttört műszaki egységtől származik. Ez tíz perccel a légköri belépés előtt vált le a Curiosityt tartalmazó kapszuláról, majd a légkörben felizzott, fékeződött, és feltehetőleg két nagyobb és esetleg több kisebb egységre darabolódott szét. Anyaga részben elizzott és szétesett, de a megmaradt részek a felszínt elérve apró krátereket hoztak létre.

Az esemény után két perccel két, egyenként 75 kilogrammos, főleg wolfram anyagú stabilizáló nehezék is levált a szondáról. Ezek két becsapódásnyomot hoztak létre, és mivel az anyaguk elég szilárd volt, valószínűleg nem darabolódtak szét a légköri repülés közben. Az aszimmetrikus alakú törmeléktakarók jól mutatják, hogy az objektumok igen lapos szögben csapódtak be. A legnagyobb kráterek átmérője 3 és 5 méter közötti volt, ami megfelel az előzetes várakozásoknak. A néhány centiméter mélyről kirobbant anyag sötét színű, a légkörből hulló, és egyébként világos színű porral borított vidéken. Ez a világos, mállott por a Marson igen elterjedt.

A becsapódási helyek mintegy 80 kilométerre vannak a Curiosity leszállóhelyétől, mivel a járművet kezdetben ejtőernyő, majd rakétás rendszer lassította, ezért nem jutott olyan messzire, mint a szabadon zuhanó többi egység. Az egyes szabadon zuhanó darabok útvonala kissé megváltozott a légköri fékeződés közben, így a különböző méretű becsapódásnyomok enyhén széthúzódó, körülbelül 12 kilométer hosszú törmeléksávot alkottak a felszínen.

A megfigyelések a bolygó légkörének, valamint a világűrből érkező testek kölcsönhatásának jobb megértésében is segítenek. A Mars Science Laboratory űrszonda ugyanis ismert pályán érte el a bolygót, ezért az egyes darabok becsapódási pontjai alapján jól rekonstruálható, mekkora fékeződést éltek át a légkörben. A mérnökök számára is támpontot jelenthet, hogy tudják, melyik egységek maradtak egyben és melyek estek szét a hővédő pajzs nélküli belépés során.

Még fontosabb eredményt kapnak azok a kutatók, akik a Marson az elmúlt években keletkezett friss, természetes eredetű meteorkráterekkel és azok törmelékével hasonlítják össze a most megfigyelt alakzatokat. A vizsgálat segít megérteni, hogy a kisebb becsapódó testek milyen törmelékmintázatot hoznak létre maguk körül; több darab esetén ezek miként húzódnak szét az eredeti haladási irányban; és mindez miként mutat az olyan kifejezetten lapos érkezési szög esetében, mint ami a fentiekben állt elő.