Trópusi füvekkel és sással táplálkozott távoli ősünk, az Australopithecus bahrelghazali, derítette ki csádi leletek alapján egy nemzetközi kutatócsoport. A csádi, francia és amerikai kutatók Julia Lee-Thorp (Oxfordi Egyetem) professzor vezetésével az ősi faj három egyedének földi maradványait vizsgálták, amelyeket Csád északi részén, a Djurab-sivatagban találtak. A fosszíliák kora 3-3,5 millió év.
A terület ma száraz, sivatagos térség, de 3-3,5 millió évvel ezelőtt sekély tavak sokasága hálózta be, amelyeknek partjait buja fűtakaró borította.
A tudósok szénizotópok arányát vizsgálták a három egyed fogzománcában, a csontokba beépülő stabil izotópok segítségével ugyanis következtetni lehet a táplálkozásra. A fotoszintézis során a növények a felvett szén-dioxidot három- vagy négy szénatomos alakban kötik meg. Az úgynevezett C3-as típusú fotoszintézis a hideg és mérsékelt égövön elterjedt fákra és a bokrokra jellemző, míg a C4-es típusú sokkal hatékonyabb a fűfélék és a száraz, meleg környezetben élő növények esetében.
"Arra találtunk bizonyítékot, hogy a korai emberfélék étrendje Közép-Afrikában C4-es típusú izotópokban volt gazdag, legfőképpen trópusi fűfélékből és sásból állt" - magyarázta Julia Lee-Thorp.
Egyetlen ma élő afrikai főemlős, beleértve a csimpánzokat, sem kedveli ezt a fajta étrendet, noha fűfélék és sás bőséggel találhatók a trópusi és szubtrópusi vidéken. Az egyetlen kivételt a szavannákon élő páviánok képezik, amelyek mind a mai napig tartják ezt az étrendet. "Meglepetésünkre a korai emberfélék több füvet és sást ettek, mint a mai páviánok" - jegyezte meg a brit professzor.
Mint a tanulmány szerzői kifejtik, felfedezésük azt demonstrálja, hogy a korai emberfélék viszonylag hamar megváltoztatták az étrendjüket, legalábbis Közép-Afrikában. Ennek köszönhetően képesek voltak elszakadni az erdőségektől, és megélni a sík vidékeken is, vagyis jobb eséllyel hódíthattak meg új területeket.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
