Asztrobiológusok már régóta aggódnak amiatt, hogy a Marsot megfertőzték Földről eredő mikrobákkal. A bolygóra küldött szondák, Mars-járók vittek magukkal mikroorganizmusokat, a zord marsi körülmények miatt azonban korábban a kutatók azt gondolták, hogy ezek nem élték túl.
Orosz és amerikai kutatók azonban most találtak egy olyan szibériai baktériumot, amely rideg körülmények között is életben tud maradni, akár olyan viszonyok között is, amelyek a Marson várnának rá. A felfedezés befolyásolhatja a jövő marsi küldetéseire való felkészülést.
A Floridai Egyetem és az orosz tudományos akadémia munkatársai a Kolyma folyó partján találták a baktériumot. A mintákat 12-20 méter mélyről hozták a felszínre, ebben a mélységben a talaj átlagos hőmérséklete mínusz hét fok. A mintákat úgy vették ki a fagyott földből, hogy azok ne érintkezzenek más anyaggal, nehogy megfertőződjenek.
A laboratóriumban olyan körülményeknek tették ki a baktériumokat, amelyek a Marson várnának rájuk: extrém hideg időjárás, kevés oxigén, alacsony nyomás. Harminc napig folytatták a kísérletet és az összesen tízezer mintából csak hat maradt életben. De a hat túlélő mind nagyon jól érezte magát.
A kutatók megvizsgálták a hat életben maradt baktériumot és kiderült, hogy ugyanazokat a géneket hordozzák. A Carnobacterium hideg éghajlaton él meg a Földön, például Alaszkában és az oxigénben szegény antarktiszi Ace-tóban. Az élőlénynek alig van szüksége oxigénre a növekedéshez.
A baktérium felfedezői szerint a kutatóknak ezentúl különös figyelmet kell arra fordítaniuk, hogy sterilizálják a Marsra küldött eszközöket és járműveket, hiszen léteznek olyan élőlények, amelyek megfertőzhetik a bolygót.