Van élet az antarktiszi jégpáncél alatt
Temérdek baktériumot talált a Déli-sark vastag jégpáncélja alatt elterülő Whillans-tóból vett vízmintákban egy amerikai expedíció. A nyugat-antarktiszi jégpáncél alatt, 800 mélyen fekvő tó területe 60 négyzetkilométernyi. Az amerikai kutatócsoport John Priscu, a Montanai Állami Egyeteme biológusa vezetésével január 28-án fúrta meg a jégpáncélt és vett mintákat a tó vizéből. A jég alatti Whillans-tó vízmintái milliliterenként körülbelül ezer baktériumot tartalmaznak. Priscu a Nature-nek elmondta, hogy a petricsészékben a baktériumok igen jó növekedési rátát mutatnak.
A Whillans-tó vize csupán két méter mély, vagyis sokkal sekélyebb, mint azt a szeizmikus felmérések jelezték, de Priscu elképzelhetőnek tartja, hogy máshol esetleg mélyebb lehet. A szakemberek 30 liternyi vízzel és a tó fenekéből vett nyolc üledékmintával tértek vissza az Egyesült Államokba. Ezekből a mintákból akarják megállapítani, hogy ilyen zord körülmények között létezhet-e mikrobiális élet.
Az Antarktiszon 150 feltérképezett, jég alatti tó létezik. A déli nyár során az amerikaiakon kívül még két ország kutatói próbáltak mintát venni a tóból, az életet jelző mikroorganizmusok után kutatva. A Brit Antarktiszi Kutatóprogram expedíciója, amely az Ellsworth-tóból szeretett volna anyagot gyűjteni, feladta a kísérletet, miután 300 méter mélységbe jutott a három kilométer vastagságú jégpáncélban végzett forró vizes fúrással. A Vosztok-tó vizéből orosz kutatók vettek mintákat.