
Megtalálták az orosz meteor maradványait
További Tudomány cikkek
A rendkívüli helyzetek minisztériuma vasárnap még arról tájékoztatott, hogy az Ural-hegység térségében az alacsony légkörben átvonuló, valamint nagy károkat és sérüléseket okozó meteorból semmilyen maradványt nem leltek fel.
Viktor Grohovszkij, a jekatyerinburgi székhelyű Urali Orosz Szövetségi Egyetem kutatója ugyanakkor a Rosszija 24 hírtelevíziónak elmondta, hogy a munkatársaik 52 darab fél-egy centiméteres meteoritdarabot találtak a Csebarkul-tó körzetében. A kémiai vizsgálatok megerősítették, hogy azok nem földi anyagból származnak.

Az egyetem honlapján elhelyezett tájékoztatás szerint a meteoritdarabokat megtaláló expedíció vezetője elmondta, hogy a darabok kondritokból állnak, amelyek a meteoritok gyakori típusát alkotják. Olyan kőről van szó, amely 10 százalékban vasat tartalmaz. A honlapon az egyetemi laboratórium munkatársai fényképes beszámolót is elhelyeztek az általuk fellelt meteoritdarabokról és annak vizsgálatáról.
A kutatókat nem engedték azonban annak a – körülbelül nyolc méter átmérőjű – léknek a közelébe, amely a Csebarkul-tóban alakult ki, és amelyről azt feltételezték, hogy a meteorit becsapódásakor keletkezett pénteken.
Kitört ablakok, sérült emberek
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) számításai szerint a hirosimai atombomba felrobbanásakor keletkezett energiánál legalább hússzor nagyobb erővel robbant fel egy meteorit pénteken az Ural-hegység térsége felett. A Tyumenyi, Szverdlovszki, Cseljabinszki, Kurganszki régiókban és Baskírföldön is észlelték a jelenséget.
A bolidának nevezett égitest – rendkívül erős fényű, tűzgömbszerű meteor – mintegy 15 méter átmérőjű volt, óránkénti 64 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 19-24 kilométeres magasságban hullott darabokra hatalmas robbanás kíséretében.

A meteor a Moszkvától 1500 kilométerre keletre fekvő Cseljabinszk felett további robbanások kíséretében száguldott el. Az ekkor keletkezett lökéshullámok miatt 4715 épületben törtek ki az ablakok. Mára 3 és félezer épületben helyreállították a károkat.
Az üvegdarabok és szilánkok okozta sérülésekkel 1240 személyt kellett ellátni az orvosoknak a Cseljabinszki régióban, közöttük 299 gyermeket. A kórházakban kezelt 52 fő többsége hazamehetett – közölte a régiókormányzójának sajtószolgálata.
Az Interfax orosz hírügynökség szerint Cseljabinszk valamennyi kórházában és tanintézményében megkezdhették a munkát, de az épületek többségében még folynak a helyreállítási munkálatok. A károk a régió kormányzata szerint egymilliárd rubelre (körülbelül hétmilliárd forintra) tehetők.

Az oldalról ajánljuk
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Öt embert tartóztattak le Belgiumban nemi erőszak vádjával
A belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
7 perce