Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Japánnak a hőerőművekkel sincs szerencséje

2013.02.21. 08:51

Japán hőerőműveinek 63 százaléka földrengésveszélyes területen fekszik, ami komoly veszélyforrás a 2011-es fukusimai baleset óta a hőenergiára erősen rászoruló ország áramellátási biztonságára nézve – írta csütörtökön az Aszahi Simbun japán napilap.

A lap 64, egy gigawattosnál nagyobb kapacitású erőmű fekvését vizsgálta meg és vetette össze egy kormányzati kutatóintézet földrengés-veszélyességi térképével. 40 létesítmény található olyan területen, ahol meghaladja a 26 százalékot annak veszélye, hogy a következő 30 évben a hétfokozatú japán skálán hatos erősségű földmozgás következzen be, és 33 közülük olyan helyen áll, ahol 50 százalékos vagy nagyobb egy súlyos rengés valószínűsége.

Az ország atomerőműveinek a fukusimai baleset utáni leállítása óta a japán energiaellátás 90 százalékáért hőerőművek felelnek. A kormány szerint a hőerőművek földrengésbiztosak, de független szakértők figyelmeztettek, hogy 2011 óta számos olyan elöregedett létesítményt indítottak újra, amelyek vélhetően nem vészelnének át egy erősebb földmozgást vagy nagyobb szökőárat – írta az Aszahi.

A felmérésből az is kiderült, hogy az ország 17 atomerőműve közül csak négy van veszélyes zónában, az egyetlen, jelenleg is üzemelő nukleáris létesítmény, az Obama-öböl partján fekvő Ói település erőműve körzetében pedig mindössze 0,1 százalék egy földrengés valószínűsége.
A közelmúltban ugyanakkor a japán atomenergetikai hatóság két erőmű alatt is aktív törésvonalat talált. A hatóság jelenleg is dolgozik az ország nukleáris létesítményeinek biztonsági átvizsgálásán.