Első lépéseim a szimulált Marson

A utah-i sivatag egyes részein jól lehet marsi körülményekre edzeni, ezért itt található egy nemzetközi űrkutatási szervezet, a Mars Society által üzemeltetett Mars Desert Research Station (MDRS). Február 23. és március 9. között én is itt teljesítek szolgálatot, egy nemzetközi csoport, a 125-ös csapat egyedüli magyar tagjaként.

Az MDRS Hanksville-től nem messze, egy igazi agyagos-homokos pusztaság (ahogy Amerikában nevezik: badland) közepén található, elszigetelve a külvilágtól, de mégis látható a Google Maps-en az érdeklődők számára. A bázison kutatók és mérnökök kéthetes turnusokban, valamint hatfős csoportokban dolgozhatnak novembertől április végéig, hogy szimulálják egy Mars-expedíció felszíni munkavégzési folyamatait, méghozzá szkafanderben.

Ágy, párna, matrac – mi kell még?

Megérkezésünk mindenkit izgalommal töltött el, különösen engem, hiszem már tíz évvel ezelőtt kitaláltam, hogy egyszer majd szeretnék ide eljutni, és végül ez sikerült. A bázison már vártak ránk a korábbi expedíció tagjai, hogy körbevezessenek, és aktuális státuszt adjanak a hely állapotáról, valamint megmutassák milyen tudományos műszereket hogyan kell pontosan használni. A csapatról csoportkép is készült, mielőtt elhagyták volna az MDRS-t. És ha már a képeknél tartunk: csak pici, rossz minőségű képeket tudok küldeni a cikkekhez, mert a marsi körülményeket a kommunikációban is próbálják szimulálni: az internetkapcsolat igen lassú és korlátozott, és gyakran elszáll.

A lakóegység egy 8 méter átmérőjű, kétszintes, henger alakú épület, amely a tervek szerint hasonlítani fog egy valódi emberes Mars-utazás során használt lakómodulhoz, csak az talán ennél kicsit nagyobb lesz. Az alsó szinten található a laboratórium, valamint a szimulált marsi sétákon, EVA-kon (Extra Vehicular Activity, járművön kívüli tevékenység) használt űrruhák és a dekompressziós karma (ez valójában nem szükséges itt a Földön, viszont a marsi bázison lévő nyomás és a külső nyomás közötti különbség kiegyenlítéséhez fognak ilyesmit használni).

A felső szinten van a közös munkavégző helyiség, ami ebédlő is egyben, valamint a legénység számára kialakított hat szoba, amiből csak kettőn van ablak. Én egy ablak nélküli szobát választottam magamnak, de egyáltalán nem zavaró. Ha kilépek a szobámból a lakóegység kör alakú ablakán a sivatagot láthatom. A szoba kényelmes, matracon alszom, párnám is van, a Marson többet nem kívánhat az ember.

Egy bögre szappanos víz

A körülmények teljesen marsiak a lakóegységben. A rendelkezésünkre álló víz nem elég ahhoz, hogy minden nap félórákat zuhanyozzunk. A beosztás nomád életmódra nevel: háromnaponta kerül sor mindenkire, de addig is az expedíciókon bevált babakendőket lehet használni tisztálkodásra.

A 124-es csapat után egyből nagytakarítással kezdtünk, mivel mindenhol érezni lehetett a masszív port, a sivatag mindenütt jelen volt. Közben megnéztem, milyen erőforrásaink lesznek a két hétre. Két adag szárított élelmiszert és kevés konzervet kaptunk, amelyekből gazdálkodnunk kell majd. Egész biztosan vannak köztük rettentően rossz kaják is, hiszen az előző csapatok megmaradt és bontatlan maradékát is sikerült megtalálnunk.

Elsőre kicsit ijesztő volt, hogy csak vákumcsomagolt élelmiszert, tojást és húsporokat láttunk. Valójában azonban nem olyan rossz az ízük első tapasztalásra. A szárított növények (paprika, paradicsom, brokkoli, hagyma) hidratálás után olyanok, mintha a mirelitből vettük volna elő őket. Saját kenyeret tudunk készíteni, valamint rengeteg tortilla áll a szekrényben. Kíváncsian várom, hogy miket sütünk majd a készletből – a korábbi csapat még receptkönyvet is hagyott hátra. Fontos, hogy az arányokat nem szabad elrontani; nekem sikerült az első reggel a tejporhoz rossz mennyiségű vizet adagolni, és az eredmény olyan volt mint a habosított szappanos víz.

Quaddal a skorpiókra

Az első lépéseket másnap reggeli után tettük meg, de még csak szimuláción kívül. Először is felpróbáltuk az űrruhákat, és egy rövid sétát tettünk a közeli dombokon felfelé menet, hogy mindenki érezze az űrruha súlyát. Nem egyszerű gyalogolni benne, olyan mintha egy nagy hátizsákot viselnénk (ez szolgáltatja valójában a levegőt), és egy karcos napszemüvegen keresztül akarnánk látni a világot, mivel egy félig-meddig már megviselt sisak van rajtam. Nehéz ugyan kilátni belőle, de remélem, megszokom majd. A legfontosabb tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy ha kicsit is náthásak vagyunk, inkább érdemes a lakóegységben maradni, és laboratóriumi vizsgálatokat végezni, mert igen csak körülményes orrot fújni szkafanderben.

A következő tréning a quadok használatáról szólt. Csapatunk parancsnoka már hetedik alkalommal vesz részt a Mars Society különböző bázisain lévő analóg expedíciókon, tehát már van rutinja mit hogyan érdemes csinálni. Például nem száguldunk a quaddal, mert az űrruha nem egyensúlyoz ki jól, egy kanyarban könnyen fejre lehet állni vele. Nekem ez volt életemben az első tapasztalatom quaddal, sőt vezetői engedélyem sincsen, de minden úgy ment, mint a karikacsapás, és sikerült ép bőrrel megúsznom a tréninget fejreállás nélkül.

A harmadik gyakorlatot egy kis geológiai terepbejárás követte, de még csak szkafander nélkül, hogy a csapat minden tagja kicsit otthonosan érezze magát a homokkövek és agyagok világában. Mindenki nagyon érdeklődő, ami rendkívül fontos, mivel többnyire a mérnökök is geológussal mennek majd ki méréseket végezni, és asszisztensi feladatokat fognak ellátni, ha szükséges lesz. A terep nem veszélytelen, a Marson valószínűleg nem kell megküzdeni élőlényekkel, de korábbi csapatok beszámolói alapján pumák és skorpiók lephetnek meg minket munkavégzés közben.

A szimuláció hétfőn kezdődött („marsi” idő szerint), nemsokára jelentkezem az első valódi lépések eredményeiről, valamint elmesélem, hogy milyen egy teljes szimulált marsi nap a bázison. Csilla out.