Peremvidékeken gyakori a kettős csillag
További Tudomány cikkek
- Megváltozik az agy az olvasással
- Úttörő long-Covid-tanulmány készült a Szegedi Tudományegyetemen
- Megtalálták az antibiotikum-rezisztens baktériumok „Achilles-sarkát”
- Már nem jelent előnyt a pályán a magyar válogatott szerelése
- Kemofóbok, szevasztok! Az alkimisták már a konyhában vannak, és rotyogtatnak
Richard de Grijs és munkatársai a Tejútrendszer egyik kísérőgalaxisában, a Nagy Magellán-felhőben található NGC 1818 katalógusjelű nyílthalmazt vizsgálatakor arra jöttek rá, hogy a halmaz külső részein több a kettőscsillag, mint a centruma környékén. Ez pedig éppen ellentétes a várakozásokkal. A Hubble űrteleszkóp felvételein felfedezett kettősök meglepő eloszlásának oka valószínűleg a sűrű csillagmezőben mozgó objektumok közötti komplex kölcsönhatásokban keresendő.
Az elképzelések szerint a zsúfolt csillaghalmazokban fennálló, dinamikailag bonyolult viszonyok miatt a nagyobb és a kisebb tömegű csillagok közötti kölcsönhatás következtében az utóbbiak kidobódnak a halmazból, előbbiek pedig az interakció során elszenvedett energiaveszteség miatt a halmaz gravitációs terének hatására a centrum felé mozognak. A tömegszegregációnak nevezett folyamat eredményeként a nagytömegű csillagok a halmaz középpontja körül sűrűsödnek, míg a kisebbek energiát nyerve a magtól nagyobb távolságú pályákra térnek. Az NGC 1818 esetében azonban ennél sokkal bonyolultabb struktúrával szembesültek a KIAA kutatói.
A halmazokban a legtöbb csillag valójában nem magányos, hanem kettős rendszer tagja. Ezek egy részében a komponensek olyan közel vannak egymáshoz, hogy a gravitáción kívül egyéb kölcsönhatások is felléphetnek közöttük, melyek esetenként a rendszer felbomlásához is vezethetnek, de megtörténhetnek rendszerek közötti partnercserék is. Mivel a kettőscsillagok átlagos tömege nagyobb az egyedülálló csillagokénál, a kutatók úgy gondolták, hogy a tömegszegregációs folyamat a kettősök esetében is működik.
A meglepő felfedezés, miszerint több kettős található a halmaz perifériáján, mint a centrumában, arra a következtetésre vezette de Grijs csapatát, hogy a tág kettősök, melyekben a komponensek egymástól távol keringenek, a halmaz centrumának közelében felbomlottak más csillagok megközelítése következtében. Velük ellentétben a szoros kettősök a teljes halmazban jóval nagyobb arányban élték túl az ilyen találkozásokat, így ez lehet az oka annak, hogy a külső régiókban több a kettőscsillag, mint a belső területeken.
Richard de Grijs és kollégáinak munkája az első, ami zsúfolt és nagyon fiatal halmaz (az NGC 1818 becsült kora 15-30 millió év) csillagai radiális eloszlásának feltérképezését célozta. Ennek fő oka, hogy a közelünkben a Tejútrendszerben nincs kellően sűrű és fiatal nyílthalmaz, a távoliak tanulmányozását pedig technikai problémák nehezítik.