Friderika
13 °C
29 °C

Színes vonalakkal könnyebb tájékozódni

2013.04.13. 00:52 Módosítva: 2013-04-13 00:53:39

Kevesen ismerik Harry Beck nevét, de kevesen vannak, akik nem találkoztak még munkáival, illetve azok utánzataival. Ő találta ki a londoni metróvonalak stilizált ábrázolását, ami mára a világ legismertebb és legelterjedtebb közlekedési térképészeti dizájnjává vált. A világ nagyvárosaiban hasonló dizájnban készítik a közlekedési útvonalak térképeit. Beck néhány napja kapta meg a neki járó elismerést, egy emléktáblát helyeztek el róla a londoni metró egyik állomásán.

Harry Beck
Harry Beck
Fotó: Ken Garland / London Transport Museum

Színes vonalakból hálózat

Beck rajzolóként dolgozott a londoni metró irodáiban, amikor új módszert kellett kitalálni a metróvonalak ábrázolására. Akkoriban olyan nagy lett a metróvonalak sűrűsége, hogy az addig földrajzilag is helyes ábrázolásba már nem lehetett volna rávezetni az összes új állomást úgy, hogy az átlátható legyen. A belvárosi állomások például nagyon közel voltak egymáshoz, szinte átláthatatlanná téve a hálózatot.

Beck 1931-ben bemutatott térképén teljes mértékben szakított a földrajzi ábrázolással, és egy átlátható, folyamatosan bővíthető módszert javasolt. Elmélete szerint az utasoknak tájékozódáskor nem az a legfontosabb, hogy a metróvonalak földrajzilag is helyesen legyenek ábrázolva, azok átláthatósága sokkal fontosabb szempont. Emiatt színesre tervezte a térpéket, csak vízszintes, függőleges és ezeket összekötő 45 fokos vonalakkal jelenítette meg a teljes metróhálózatot. Az egyetlen földrajzi elem a térképen a Temze folyó vázlatos ábrázolása volt.

A térkép első, 1931-es bemutatója nem sikerült túl jól, radikálisnak minősítették és nem engedélyezték. Egy évvel később egy kicsit átalakítva aztán a közönségnek is bemutatták. Szinte azonnal az utazók kedvencévé vált, az első 700 ezer példányt hamar elkapkodták, újakat kellett nyomtatni.

Egyszerűsítve könnyíti a tájékozódást

Beck térképe egyértelműen bebizonyította, hogy a sematikus, egyszerűsített térképek könnyítik a tájékozódást. Tanulmányok hosszú sora foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a várostérképen hogyan sikkad el a közlekedési hálózat a méterarány és a mindenféle egyéb információ miatt. A jól megalkotott sematikus térképpel átlátható az egész település közlekedéshálózata. Nem véletlen, hogy az egész világon elterjedt ez a térképtípus.

London metrótérképe, 1908
London metrótérképe, 1908
Fotó: London Transport Museum

Az emberek orientáló sémák szerint tájékozódnak, az őket körülvevő tárgyak és azok egymáshoz viszonyított helyzete alapján alakul ki a fejükben egy kép a környezetről. Egy térkép akkor tölti be szerepét, ha a rajta lévő jelek könnyen azonosíthatóak, ez sok esetben egyszerűsítést jelent. A Google Maps műholdas felvételei a lehető legrészletesebben mutatják az épületeket, utcákat, köztereket. Még a munkahelyünkre is ráközelíthetünk úgy, hogy akár azt is kitalálhatjuk, hogy melyik autó áll a parkolóban. De ha útvonalat tervezünk, akkor átváltunk a klasszikus térképváltozatra, mert ott egyszerűsítve jelenik meg a város, nincsen megterhelve felesleges információval.

Mentális térképezés

A tájékozódással kapcsolatos jelenségeket a mentális térképezésnek nevezett tudományos módszerrel vizsgálják. Ennek lényege, hogy az adott területen lakóknak kialakul egy képük városukról: jobban emlékeznek a mindennapokban használt úthálózatra, tájékozódási pontokat nyújtanak a nevezetességek, jól látható épületek, jelzések.

A valódi térképekkel ellentétben, a fejünkben nem minden részlet egyformán kidolgozott. A bennünk élő kép erősen szubjektív, a településnek lehetnek bizonyos területei, amelyek akár teljesen homályban maradhatnak. Érdekesség, hogy a mentális térképek alapján a terek sokszor nem úgy működnek, ahogy azt az építészek szeretnék: jellemző budapesti példa a Móricz Zsigmond körtér, ahol mostani állapota miatt nem a kör alakú épület az állandó találkozási pont, hanem a McDonald's jól látható piros-sárga cégtáblája. A Nyugati téren azonban az óra tölti be ezt a szerepet, a találkák túlnyomó többsége ott történik.

London metrótérképe, 1933
London metrótérképe, 1933
Fotó: London Transport Museum

Mára az ilyen szubjektív térképek képezik a londoni metrótérképekhez hasonló munkák alapját is: jó esetben egymásra pakolt egyéni vélemények sokaságából alakul ki például az a néhány vonal, amit teljes hosszában érdemes ábrázolni helyszűkében is.

Harry Beck térképéhez hasonlóan, ahol a tájolást alapját a Temze adja, a magyar megoldások is rendelkeznek ilyen sajátossággal. A térképezésben és a környezeti kommunikációban bevett fogalom az úgynevezett Duna-orientáció. Ez azt jelenti, hogy az emberek a legfőbb látványosságok mellett a folyóhoz igazítanak. Ezt az elvet felismerték a térképészek is, a BKV legújabb sematikus térképein már mindig szerepel a Duna.

Sematikus térképek

Az úgynevezett vonalhálózati térképeknek több formája lehet, a klasszikus modellben leegyszerűsítik a várostérképet, a felesleges tartalmat el is hagyják, a tömegközlekedési vonalakat pedig hangsúlyosan ábrázolják. Az utcahálózat csak háttér, ha egyáltalán szerepel a térképen. Vetületi méretarányokat is szoktak alkalmazni ezeket a térképeket, a sűrűbb belvárosban például nagyobb a méretarány, a külvárosok felé haladva ez csökken.

A másik forma a teljesen sematikus térkép, itt teljesen elhagyják a vetületet, csak a közlekedési hálózat szerepel, a központi terület erőteljesen fel van nagyítva. Harry Beck térképe ez utóbbi vonulathoz tartozik. Beck folyamatosan javította térképét, a lehető legpraktikusabb közlekedési térképet szerette volna megalkotni.

Javaslat a Paris Métrónak, 1951
Javaslat a Paris Métrónak, 1951
Fotó: London Transport Museum

Mint a huszadik századi tudománytörténetben annyiszor, a térképek területén is találhatunk magyar résztvevőt. Reisz Ervin neve itthon keveseknek cseng ismerősen, az Egyesült Államokban viszont igazi rajongótábora van. Az eredetileg építészmérnök végzettségű szakember híres rendkívül precíz, kézzel rajzolt térképeiről. Közel húsz évig térképészetet tanított a Harvardon, részt vett az első térképészeti szaklap szerkesztésében, és megújította a térképes adatábrázolást is.

Szakítva a hagyományokkal, megalkotta a kartogramok speciális változatát, melyeket sematikus térképeknek nevezett: az ábrázolandó adatokat nem a valódi, méretarányos földrajzi ábrázoláshoz igazította, hanem négyszögeket használt, melyeknek mérete a mennyiségtől függött, az elkészült ábra pedig, akárcsak a metrótérképeknél, csak nyomvonalakban emlékeztettet a szokásos ábrázolásokra.

Kába-probléma

craig

Ugyanakkor nem a túl sok információ az, amivel a térképészeknek meg kell küzdeniük. Az egyik ismert probléma az úgynevezett Kába-probéma: a muzulmánok számára fontos kérdés, hogy bárhol is vannak a világon, tudják, merre van Mekka, az ott található Kába-szentély felé fordulva kell imádkozniuk. Tudósaik már a 9. században nagyjából megoldották a problémát, legalábbis erre utalnak Iránban felfedezett térképszerű szerkezetek, amelyek ráadásul olyan vetületet használnak, amit Európában csak a huszadik században (1910-ben) fejlesztettek ki. Ez az Craig-retroazimut-vetület, amelynél nem a megszokott téglalap alakú térképet láthatjuk magunk előtt, hanem a kiindulási ponttól függ a kinézete.

A vetület hátránya, hogy hiába képes bárhonnan megmutatni a Mekka felé vezető utat, teljesen máshogyan néz ki, amikor a szent helytől valamerre mutat irányt. A megoldásra végül egészen a kétezres évekig kellett várni, amikor Waldo R. Tobler kidolgozta az úgynevezett retro-azimutális-vetületet, amely már a Föld bármely pontjáról pontosan mutatta, milyen irányba van Mekka.

Miután 2005-ben elindult a Google Maps, a hívők ma már erre specializálódott honlapokon nézhetik meg, merre is van éppen Mekka, az okostelefonok elterjedése óta pedig szinte bárhol könnyedén megtalálható a helyes imádkozási irány. Persze, ami elromolhat el is romlik, nem árt, ha ott van a zsebünkben Tobler térképe is: a Google Playben elsőnek megtalált ilyen alkalmazás, a Kaaba Locator a hozzászólók szerint nem működik tökéletesen.

Ősi tudomány

A térképészet talán az egyik legrégebbi tudomány, már az ősember is lerajzolta környezetét, bár ekkor még nem feltétlenül a tájékozódás, inkább a kommunikáció, az ismeretek továbbadása volt az alapvető szempont. Az egyik legrégebbi térképészeti emlék az anatóliai Çatal Hüyükben végzett ásatáson került elő, a nagyjából 6200 éves térkép a város épületeit és utcáit ábrázolja.

Azóta sokat fejlődött a tudomány és legfőképpen a technológia. A digitális térképek megjelenése óriási változásokat hozott a térképészetben, az analóg, statikus térképek szerepe csökken, az interaktív, dinamikus térképek javára.