Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Radioaktív baktérium gyógyítja a rákot

2013.04.23. 19:41

A hasnyálmirigyrák a daganatos betegségek közül az egyik legsúlyosabb, felmérések szerint a diagnózis után öt évvel átlagosan 25 betegből csak egy él már. A korai diagnózis és kezelés ennél a rákfajtánál nem tud sokat segíteni, mivel a gyanús tünetek általában csak akkor jelentkeznek, amikor a rák már más szervekre is átterjedt. Ezért alacsony a hatásfoka a betegség kezelésére bevetett módszereknek, a kemoterápiának, a sugárzásnak és a műtéteknek. A New York-i Albert Einstein College of Medicine kutatói most olyan kezeléssel álltak elő, ami egérkísérletekben nagyon bíztató eredményeket hozott, a daganatok nagy részét elpusztította, nagyságrenddekkel bizonyult hatéásosabbnak, mint a hagyományos kezelési módszerek.

Az amerikai kutatók módszere első hallásra hajmeresztő ötleten alapul: a rák miatt legyengült immunrendszerű szervezetbe radioaktív izotópokkal felszerelt baktériumokat juttatnak be, és ezeknek a sugárdózisa hatékonyan, célzottan pusztítja el a daganatokat, anélkül, hogy az egészséges szervekben kárt okozna. A baktériumok nem csak az izotópok szállítóiként játszanak szerepet a kezelésben, de a jelenlétükkel páciens fehér vérsejtjeit ingerlik, és erős immunválaszt kényszerítenek ki a szervezetből, amit az a rákos sejtek ellen is felhasznál. Gyakorlatilag kiprovokálják a szervezetből, hogy minden erejét összeszedje és egy végső rohamot indítson az immunrendszer a betegség ellen.

Az egérkísérletekben a Listeria monocytogenes baktérium mesterségesen legyengített változatát használták, ez a baktérium olykor élelmiszerekben fordul elő, és súlyos fertőzést okoz, amit az egészséges immunrendszer általában legyőz. A rák miatt legyengült szervekben az immunrendszer lassabban végez a betolakodókkal, így a baktérium el tudja szállítani a radioaktív antitesteket a célpontjához, a hasnyálmirigybe, miközben az egészséges szövetekben gyorsan végez a Listeriával az immunreakció. Így a rákos daganatok folyamatos, célzott sugárzásnak vannak kitéve. Az egérkísérletek azt mutatták, hogy jó néhány dózis után a kezelés 90 százalékkal volt hatékonyabb a rákos sejtek elpusztításában, mint a hagyományos sugárterápia és gyógyszeres kezelések.

A bejelentést a tudományos közvélemény óvatos lelkesedéssel fogadta, a legfőbb ellenérzés a kezeléssel kapcsolatban az, hogy egyelőre nincsenek tapasztalatok arról, hogy az egészséges szerveket ért sugárzásnak milyen hosszú távú hatásai vannak. Ez főleg a máj esetében jelenthet súlyos mellékhatásokat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!