Megkezdődött a Csang'o–3 ember nélküli kínai űrszonda felkészítése év végi utazására, amelynek célja a Holdra szállás – jelentették be illetékesek Pekingben. A Csang'o-3 önjáró szonda a kutatást és a gyártást követően a felbocsátás előkészítési szakaszába került – áll a nemzetvédelmi tudományos hivatal közleményében. Ez lesz az első alkalom, hogy kínaiak megkísérlik egy űrszonda landolását az égitesten.
A Chang'o-3 a Föld körül fog keringeni, leszáll a Holdon, majd visszatér a Földre. Egyúttal nagyfelbontású felvételeket is készít majd a Hold teljes felszínéről. Hordozórakétája már túl van az első teszten, az északnyugat-kínai kilövőállomás, illetve a földi irányítás rendszere készen áll.
Korábbi jelentések szerint a másfél méter magas, kétszáz kilogramm tömegű holdjáró vélhetően több hónapig végez majd kutatásokat, talajelemzéseket.
Ez az ország harmadik holdszondája, a Csang'o–1-et 2007-ben, a Csang'o–2-t 2010-ben bocsátották fel. Utóbbi nagyfelbontású felvételeket készített a Hold felszíni részleteiről, különösen is a Szivárvány-öbölről, amely a soron következő kínai holdszonda leszállóhelye lesz.
A feladat tejesítésével Kína a világ harmadik országa lesz, amelynek sikerül épségben űrszondát a Hold felszínére juttatni. Az ország siker esetén fontos lépéssel jut közelebb hosszabb távú tervéhez, az emberrel megvalósuló holdutazáshoz.
A három szakaszra osztott program szerint még 2017 előtt Holdról származó mintákat gyűjtenek be, majd 2024 körül mindezt követné a kínai űrhajós Holdra szállása. 2008-ban a Sencsou-7 űrhajóval három kínai hajtott végre űrutazást, egyikük űrsétát is tett.
A kínai Hold-kutatás célja többirányú: a tudományos, nemzetgazdasági és nemzetvédelmi szempontokon túl Kína bizonyítani szeretné, hogy magas technikai és technológiai háttérrel rendelkezik, korszerű rakéták előállítására, piacképes műholdak gyártására és felbocsátására képes.