Miért ivóvízzel húzzuk le a vécét?

Budapesten, a Millenárison kapott helyet a Budapest Water Summit, vagyis Víz Világtalálkozó, a 2013-as Víz Világév rendezvénysorozat egyik fontos állomása. A nemzetközi szempontból is kitüntetett fontosságú eseményen a vizet érintő gazdasági, tudományos, fenntarthatósági, jótékonysági és együttműködési kérdések kerültek elő. Számos magyar felszólaló mellett rengeteg külföldi előadó volt, az Egyesült Államoktól egészen Japánig mindenhonnan érkezett szakember. A megnyitón fellépett az Attraction, Áder János köztársasági elnök mellett beszédet mondott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.

A rendezvény tanulságait összefoglaló nyilatkozat azonban a hangzatos célok és a nagy felhajtás ellenére sem fogalmaz meg konkrétumokat. Feltételes módban, évtizedek óta hangoztatott általános célok, amik csak azt mutatják meg, amit amúgy is tud mindenki: vízből látszólag sok van, de ha nem vigyázunk, néhány évtized elég lehet ahhoz, hogy bajba kerüljön az emberiség azon része is, amelyik most még szégyenérzet nélkül mossa az autóját ivóvíz-minőségű vízzel.

Egy buli, ahol mindenki ismer mindenkit

„Milyen érzés kívülállóként részt venni egy ilyen szakmai konferencián?” – kérdi meg az egyik meginterjúvolt előadó, akitől elsőként ugyanezt kérdeztem, pepitában. Mi értelme van egy ilyen rendezvénynek, ha a felszólalók tudományos cikkben, emailezhető pdf-ekben foglalják össze a mondanivalójukat. Mint megtudom, például a látókör szélesedése fontos, mert az ember így olyan előadásokra is beül, amik címére az interneten sosem kattintana rá.

Arra is jó alkalom egy ilyen rendezvény, hogy közös nevezőre hozzák a világszerte folyó kutatásokat, hogy az amúgy lokális problémaként jelentkező vízgondokat globális szinten lehessen kezelni. „Én azt tartom fontosnak, hogy a jövőben inkább a tudomány irányítsa a politikát, és ne fordítva. Az sem biztató, hogy ha itt körülnéz, a magyar résztvevők között szinte csak ősz fejet lát. Bármi is legyen a végén a nyilatkozatban, nem hiszem, hogy direkt hatással lenne ez az egyén szintjén majd” – foglalta össze a szakember még az első szakmai nap közepén.

Nagyjából igaza is lett, a cikk írásának pillanatában még csak angolul elérhető nyilatkozat ugyanis olyan, közhelyszámba menő mondatokat csattogtat, mint hogy a víz összekapcsol és egyesít, illetve hogy a célok elérése érdekében fontos, hogy határozott célokat dolgozzunk ki, és ezeket széles körben hirdessük is. Készüljünk fel a vizes katasztrófákra, igyekezzünk mindenhova elvinni az ivóvizet, próbáljunk iparági együttműködésben működni, és ha lehet, csökkentsük a természetes vizeket terhelő környezetszennyezést. Rákerestünk a víz, óvoda és pályázat szavakra a Google-ben, és a három–hat évesek rajzai között nagyjából pont ugyanilyen kidolgozottsági szinten találtuk meg a probléma megoldását.

A szemléletváltás nem egy konferencián kezdődik

Pedig bőven lett volna téma. Jávor Péter, az Ivóvíz Magyarország Alapítvány szakértője szerint eleve álságos egy olyan konferencián a vízről beszélni, aminek megrendezése ekkora ökológiai lábnyomot generál. Kiváltképp, ha figyelembe vesszük a 2008-ban „vizes Nobel-díjat” kapott virtuális víz meghatározást, ami alapján pontosan ki lehetne számolni, mennyi vizet is pocsékoltak a világ minden részéről idesereglő szakemberek, illetve az amúgy színvonalas rendezvény szervezői. A szakember megerősíti a helyszínen szerzett tapasztalatainkat, amikor azt mondja, hogy egy ilyen világtalálkozó inkább csak a „fontos emberek beszélgetnek róla, akkor biztos történik is valami” elvet követi. Ugyanakkor 10-15 éves koncepciók mellett a legfrissebb részleteket is a két hete kiadott IPCC-jelentésből kölcsönözték a megszólalók.

Jávor szerint nincs azzal baj, ha a vízről globális szempontok alapján beszélünk, ugyanis a vízhelyzet romlása nagyon is globális vészhelyzetekhez vezet majd. „Ha egy Kínához, Indiához vagy az észak-afrikai területekhez hasonló helyről elfogy majd a mezőgazdasághoz szükséges víz, olyan népvándorlás indulhat meg, amit nem lehet egyszerű eszközökkel megállítani” – fogalmaz, és aktuális példaként a két-három naponta a Földközi-tengerbe fulladó embertömegeket említi, akik egyelőre még a háború elől menekülnek, de az EU már most sem tud mit kezdeni velük.

Bár a konferencián hallottunk olyan véleményt, ami szerint a víz problémaköre még nem jár a 24. órában, mint a klímaváltozás, Jávor szerint ez így nem teljesen igaz. „Ha levesszük az adókat, kiderül, hogy egy liter palackozott víz már most drágább, mint egy liter benzin. Ráadásul az ivóvíz nem olyan, mint a benzinnel hajtott autók kérdése: itt nincs alternatíva, vagy vizet iszunk, vagy szomjúhozunk.”

Ötvenezer a milliárdok ellen

Szintén visszás, hogy egy olyan városban beszélnek szemléletváltásról és fenntarthatóságról, ahol az ivóvíz több mint kilenctizedét az emberek nem megisszák, hanem egyszerűen beszennyezik. „Amíg hatalmas pénzek mennek el egy rendszerre, ami ivóvízminőségű vizet tölt a vécék tartályaiba, addig nincs miről beszélni.” Jávor szerint a fenntarthatóság egyetlen jól irányzott döntéssel közelebb hozható. „Nem az összes víz megtisztítására kellene koncentrálni, inkább arra a napi két-három literre, ami az ember egészséges ivóvízszükséglete.”

A szakember szerint a vízhálózatokban nagy tisztaságú víz helyett kommunálisnak nevezett vizet kellene biztosítani, ami az igazán vízigényes felhasználáskor tökéletesen megfelel. A főzéshez és az iváshoz szükséges vizet pedig közvetlenül a csapoknál elhelyezett szűrőkkel lehetne biztosítani. Negyven-ötvenezer forintos vízkezelés áll a milliárdos befektetéseket igénylő centrális víztisztítókkal és az elöregedő, szintén súlyos pénzekkel fenntartható vízhálózatokkal szemben.

A szakember azonban tisztában van azzal, hogy ehhez hasonló ötletekkel nem lehet választást nyerni. „Kevés az esélye annak, hogy valaki neki mer állni a víz nélkül üzemelő vécék bevezetésének, hiszen az angolvécék betiltása hatalmas ellenállásba ütközne még akkor is, ha elmagyaráznánk az embereknek, hogy ezzel az emberiség történelmének egyik legnagyobb ökológiai tragédiájának okozóját iktatnánk ki.”

Jávor szerint visszatérő hiba, hogy nem kapott hangsúlyt például az esővíz szerepe. „Most szombaton leesett nagyjából 10-12 milliméter eső, azt felfogva, helyesen tárolva és megfelelően szűrve egy család márciusig minőségi ivóvízként használhatta volna. De márciusig még bizonyára sokszor esik, hiszen egy abszolút megújuló erőforrásról beszélünk. Ráadásul az arzénhez hasonló problémákkal sem kellene küzdeni.” Az esővíz amúgy a Víz Világtalálkozó általunk meghallgatott előadásain általában inkább mint az árvizekhez vezető probléma került elő.