Szilárda
0 °C
6 °C

3000 kilométert repültek a jeladós vércsék

2013.11.22. 17:26

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kutatói alig két hét alatt rengeteg tudományos információt tudtak begyűjteni a világ leghosszabb vándorlási útvonalát bejáró amuri vércsékről, melyeket műholdas jeladóval szereltek fel Indiában. Minden évben több millió amuri vércse vonul Kelet-Ázsiából Dél-Afrikába, de útjuk során, az indiai Nágaföldön tízezrével pusztítják el őket a bozóthúsra éhező helyi törzsek.

amuri vercsek utja az Arab-tengeren at falcoproject.eu
Fotó: Orbán Zoltán / Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

A Naga, Pangti és Wokha névre keresztelt vércsékről kiderült, hogy mindössze három nap alatt repülnek át – megszakítás és leszállási lehetősége nélkül – az India és Afrika között húzódó Arab-tenger 3000 kilométer széles vízfelületén. A három madár ezekben a percekben is vonul, folytatva több mint tízezer kilométeres útjukat Dél-Afrika szavannáira – írja az MME sajtóközleménye.

A kutatási program azért is egyedülálló a világon, mert az MME által működtetett satellitetracking.eu honlapon – több mint féltucatnyi más faj műholdadóval felszerelt egyedei mellett – bárki élőben követheti nyomon az amuri vércsék kontinensközi repülését.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kékvércse-védelmi programjának munkatársai az elmúlt években világviszonylatban is élen járó tapasztalatokat szereztek a vércsék kutatásában, a madarak befogásában és műholdadós jelölésében az elmúlt években, ezért kapták meg a felkérést, hogy vegyenek részt az amuri vércsék kutatásában.

A terepmunka a jeladók felszerelésével nem ért véget, Dél-Afrikában madárvédők és madármegfigyelők várják a három madarat, hogy helyszíni megfigyelésekkel és fotókkal is dokumentálják a telelőterületen zajló életüket.