Túléltük a legnagyobb gammavillanást
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Tudomány cikkek
-
A súlycsökkentő műtét lehet a megoldás a túlsúlyos cukorbetegek problémáira - A Ryugu aszteroida mintái hemzsegnek az élettől
- A vese sejtjei is képesek az emlékezésre
- Hatalmas aranylelőhelyre bukkantak Kínában, ez lehet a Föld egyik legnagyobbja
- A Csendes-óceán villámai miatt lehet több zivatar Magyarországon
A gamma-villanások a világegyetem legnagyobb energiájú folyamatai, felmerül a kérdés, hogy jelenthetnek-e bármiféle veszélyt a Földre. Egyes vélemények szerint igen, főleg akkor, ha bolygónk a robbanás következtében induló nagy energiájú úgynevezett jetek tengelyébe esik. A University of Alabama kutatói szerint a gamma-villanások történetének ezidáig legintenzívebb, 2013. április 27-én detektált és GRB 130427A jelű eseménye éppen ilyen volt.
A bal oldali térkép azt mutatja, hogyan nézett ki az égbolt a 100 MeV-os (megaelektronvolt) energiatartományban a gammavillanás előtti három órás időszakban. Az északi pólus középen van. A jobb oldali kép "integrálása" az esemény előtt 2,5 órával kezdődött és annak bekövetkezte után 30 perccel ért véget. Ezen jól látszik, hogy a villanás milyen fényes volt a gamma-háttérhez képest.
Fotó: NASA/DOE/Fermi LAT Collaboration
Egy nagy tömegű csillag magjának összeomlása (szupernóva-robbanás) által elindított esemény azonban olyan messze történt, hogy hiába szabadított fel elképzelhetetlen energiákat és hiába mutatott a nyaláb éppen a Föld felé, mikor elért bennünket, a sugárzás már gyenge volt ahhoz, hogy bármiféle problémát okozzon.
Az eddig detektált gamma-villanások kivétel nélkül nagyon messze, az univerzum olyan tartományaiban következtek be, ahol az anyag szerveződése az ősrobbanáshoz sokkal közelebbi állapotokat tükröz. Ezekben a térrészekben még jóval kevesebb nehéz elem van, mint a hozzánk közeliekben, emiatt a szupernóva-robbanások is kicsit másképp zajlanak térben és időben távolabb.
A kutatócsoport egyik tagja, Michael Briggs szerint a gamma-villanások a fiatal galaxisokban következnek be, a nehézelem-tartalom különbsége miatt a közeli univerzumban sokkal kevésbé gyakoriak. A távoli robbanások viszont – mint azt a GRB 130427A példája mutatja – még szerencsétlen geometriai konfigurációban sem jelentenek veszélyt ránk nézve.
Úgy tűnik tehát, hogy a nagyon távoli gamma-villanások nem valós veszélyforrások. Más lehet azonban a helyzet, ha egy ilyen esemény jóval közelebb, esetleg a saját galaxisunkban következne be. Ismert, hogy a Tejútrendszer általunk belátható részében több mint négyszáz éve nem történt szupernóva-robbanás, így statisztikai megfontolások alapján már éppen ideje lenne egynek.
Erre a szerepre az egyik legjobb jelölt az η Carinae hiperóriás, amely az elképzelések szerint a következő néhány százezer év során - szintén gamma-villanással - bármikor felrobbanhat. Az η Car azonban csak mintegy 7500 fényévre van tőlünk, ebből a távolságból pedig már akár veszélyes is lehet, ha 5 fokon belül kerülünk a majdani nagyenergiájú jethez.
Rob Preece és munkatársai a Fermi űrteleszkóp 12 kis- és 2 nagy energiájú szenzorának több gamma-villanásról gyűjtött adatai alapján két éve tesztelték azt a modelljüket, ami az ok és a folyamat jobb megértését célozza. Amikor 2013. április 27-én megtörtént a valaha mért legnagyobb villanás, ez a munka már éppen jó fázisban tartott ahhoz, hogy a rendkívüli esemény nyújtotta lehetőségeket kihasználva extrém nagy energiákon is próbára tegyék a modellt. Az eredményeket részletező szakcikk a Science magazinban jelent meg.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
