Beáta, Izolda, Lea
0 °C
17 °C

Ritka dokumentumokat égettek el Libanonban

2014.01.06. 11:31

Emberek százai vonultak utcára a hétvégén Libanonban, hogy tiltakozzanak egy ritka történelmi dokumentumokat őrző tripoli könyvtár felgyújtása miatt. A Szaeh Könyvtár több mint 80 ezer értékes kötetet és kéziratot őrzött, ennek több mint kétharmada megsemmisült a péntek esti tűzben, amelyet gyújtogatók okoztak vélhetően vallási indíttatásból, írja az MTI. A Korán korai kiadásai, ritka tudományos értekezések és Tripoli, valamint a zsidóság történetét taglaló dokumentumok váltak a lángok martalékává.

A gyűjtemény egy görög keresztény pap, Ibrahim Szruj tulajdona. A könyvtárat azt követően gyújtották fel ismeretlen fiatalok, hogy a városban megjelent egy Mohamed prófétát és az iszlámot sértőnek tartott írás. Szruj találkozott muzulmán vallási elöljárókkal, és leszögezte, hogy többek vélekedésével szemben semmi köze a pamflethez.

A gyújtogatást szombaton több százan ítélték el az utcákon, és felemelte szavát a történtek ellen Nadzsíb Mikáti kormányfő, csakúgy, mint muzulmán vallási méltóságok és a civil társadalom képviselői is.

Tripoli Libanon északi részének legjelentősebb városa, lakóinak többsége az iszlám szunnita ágának követője. A szomszédos Szíriában dúló polgárháború miatt az utóbbi időben megszaporodott a szunniták és a síiták közötti erőszakos cselekmények száma, a Hezbollah síita terrorszervezet Bassár el-Aszad szíriai elnök, a szunniták az Aszad-ellenes felkelők oldalán állnak. A keresztényeket sújtó erőszak mindazonáltal ritka Libanonban.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!