Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Kína lehet az űrkutatás motorja

2014.03.21. 21:14
Kína alig két évtized alatt behozza a világ űrkutatási hagyományokkal rendelkező nemzeteit, és erre nem költ többet, mint az európai államok többsége. A Holdra már eljuttatták a kutatójárművüket, már épül az űrállomásuk, az évtized végére embert küldenek a Holdra. Közben műholdas navigációjuk is szenzációkra képes, és saját GPS-riválist is építenek. Hogyan érték el ezt, képesek felrázni a többi országot is a jelenlegi tespedtségből?

Minden felmerült nehézség ellenére a Jáde nyúl kalandja nem totális csőd, inkább nevezhetnénk sikertörténetnek. 

Kína a harmadik ország, amelynek sikerült működő járművet juttatnia a Holdra.

Bár az is igaz, hogy maguk a kínaiak is bizonyos cinizmussal tekintenek a holdra szállásra, a Weibo mikroblog oldalon olyan hozzászólások jelentek meg, hogy végül is csak ötven évre vannak az Egyesült Államoktól és Oroszországtól.

A világ is inkább unatkozva figyelte az eseményeket, kevesen kapták fel a fejüket arra, hogy még egy ország elérte a Holdat. Az amerikaiak embert is küldtek oda majdnem ötven évvel ezelőtt, nem olyan nagy szám – mondják általában. Amúgy az utolsó jármű 1976-ban járt a Holdon, ez a szovjet Luna–24 volt. Kína pedig több évtizeddel van elmaradva az űrkutatásban.

A kritikusok kétségbe is vonják, hogy a kínaiak találnak-e valami tudományosan is értékes fejleményt a Holdon. Arra gyanakodnak, hogy az egész inkább arról szól, hogy javítsanak az ország megítélésén, növeljék a presztízst.

A lényeg a részletekben van

A többség azonban nem látja a lényeget: a Jáde nyúl sikeres fellövése, leszállása a Holdra és többhetes működése is azt bizonyítja, hogy Kína bizony üstökösként haladt el a világ legtöbb országa mellett űrkutatásban.

Olyasmi ez, mint a teknős és a nyúl meséje

– mondta Dean Cheng, a washingtoni Heritage Foundation konzervatív szellemi központ egyik tagja.

A Jáde nyúl mögött nagyon komoly technológia van, elég ha csak a kifinomult kommunikációs megoldásokra, a kiterjedt műholdas hálózatra gondolnunk, vagy akár azokra a nem túl távoli tervekre, amelyek egy űrállomás építéséről szólnak. Kína kezd tényezővé válni az űrkutatásban is, és ezt nem egyik napról a másikra érte el.

Igaz, nagyon messzire sem kell menni az időben. Bár az űrprogramot, mint minden szuperhatalmi státuszra vágyó ország, már az ötvenes években elindította, az első néhány évben, sőt évtizedben sok említésre méltó esemény nem történt. A hetvenes évektől tett ugyan néhány említésre méltó dolgot, például felbocsátottak néhány műholdat, de ezek minősége még elég silány volt. A feladatot azonban komolyan vették, és 2012-re már az Egyesült Államokat is megelőzték a felbocsátások számával.

Az események az ezredforduló után gyorsultak fel, 2003-ban küldték fel az első embert az űrbe, azóta megvolt az első űrsétájuk, sikeresen kapcsolódtak a kicsiny űrlaboratóriummal is. Richard Holdaway, a Rutherford Appleton Laboratory Space részlegének igazgatója szerint sokkal gyorsabban haladnak, mint az Egyesült Államok haladt a hatvanas években. Ez egyrészt nem meglepő, ha azt nézzük, hogy mennyi minden változott azóta, másrészt tényleg gyorsan próbálják utolérni a nagyhatalmakat.

A massachusettsi Cambridge-ben lévő Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics egyik kutatója, Jonathan McDowell szerint

Kína 15 év alatt egy jelentéktelen szereplőből az egyik vezető játékossá lépett elő.

És ezt úgy érte el, hogy a becslések szerint a kínai űrprogram költségvetése egytizede az amerikainak.

Gyorsan behozzák a lemaradást

A legérdekesebb kérdés, hogy minek köszönhető ez a hatalmas és gyors fejlődés. Az általános válasz erre az lehet, hogy nem nehéz, hiszen a felmerülő problémákat valaki már megoldotta előttük, és szokás szerint ellopnak mindent. Amikor az amerikaiak és szovjetek próbáltak előrejutni, senki nem tudta a válaszokat, Kína abból él, amit korábban már kitaláltak az úttörők. Nagyjából hasonlóan képzeljük el a történteket, mint a többi iparágban: a kínaiak mindent ellopnak, lemásolnak, klónoznak. Olyan érvek is elhangoznak ilyenkor, hogy annyira hozzászoktak ahhoz, hogy valamilyen módon eljut hozzájuk az idegen technológia, hogy már nem is képesek önálló fejlesztésekre.

Robert Bigelow, a Bigelow Aerospace űrtechnológiai cég alapítója azt állítja, hogy a kínaiak nagyon sok, oroszoktól vett technológiát használnak. Ilyen például a Shenzhou űrkabin, ami szinte egy az egyben az orosz Szojuz kabin koppintása. De az űrruhák is orosz mintára készültek. A Jáde nyúlról nem is beszélve, amely az 1973-as szovjet Lunokhod–2 kissé továbbfejlesztett változata.

Tagadhatatlan, hogy az 1990-es években Kína nagyon sok orosz technológiát vett meg, főleg azokat, amelyek az emberek űrutazásával voltak kapcsolatosak. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy Kína jelentős fejlesztéseket is végzett ezeken az eszközökön. A Shenzhou kabin harminc százalékkal nagyobb, napelemeket tettek rá, és fejlett elektronikai és irányítórendszerekkel cserélték le az elavult rendszereket.

Voltak olyan területek is, ahol nem kaptak, nem kaphattak ilyen segítséget. Ahhoz például, hogy a holdjáró könnyedén tudjon navigálni a Hold felszínén, a kínai kutatóknak már a Földön meg kellett teremteni az ottani körülményeknek megfelelő környezetet. Ehhez saját maguk fejlesztettek ki mesterséges holdport. A kínai tudományos akadémia bolygókutatója, Cseng Jong-csun azt mondta, hogy ehhez egy darab Holdról származó kőzetük volt, amit még évtizedekkel ezelőtt szereztek az amerikaiaktól.

A rakétatechnológia is saját fejlesztés, a Hosszú Menetelés nevű rakétáik fejlettebbek, mint az oroszok rakétái, amelyek egyébként alig változtak az évek alatt. Utóbbiak kerozint használnak, amellyel könnyű dolgozni, cserébe alacsony a hatásfoka. A Hosszú Menetelés–3 rakétában – ez vitte a Jáde nyulat a Holdra – sokkal fejlettebb üzemanyagot használnak. A hidrazin és dinitrogén- tetroxid olyan anyagok, amelyektől az oroszok távol tartották magukat, mert nehéz dolgozni vele.

Előttük a jövő

És ez csak a kezdet, Kína egészen összetett rendszereket fejleszt műholdastul, szoftverestül és kommunikációs rendszerestül. A végső cél a teljes függetlenség az űrkutatásban. Egészen mostanáig például az Európai Űrügynökség mélyűri antennarendszerét használták. Karl Bergquist az ESA-tól azonban azt mondja, hogy a kínaiak már építik saját antennarendszerüket. A Jáde nyúl küldetéséhez például már mindkét rendszert használták, és inkább a sajátjukra támaszkodtak.

A műholdas navigációban hasonló ugrás várható, állítólag már félúton járnak, hogy saját BeiDou rendszerüket használják a GPS helyett. Most 15 műholdjuk kering, és a tervek szerint 2020-ra még húszat bocsátanak fel.

A műholdak navigációjában Kína igazán nagyot alkotott. Még 2010-ben bemutatták, ahogyan két műhold találkozik, megérintik egymást, majd folytatják útjukat saját pályájukon. Ez a navigáció valóban fejlett technológiát sejtet. Egy ennyire fejlett műhold képes lehet más műholdakat megjavítani, vagy akár a leendő űrállomás összeszerelésében is hasznos lehet ez a tudás.

Mert a nem túl távoli terve a kínai űrprogramnak egy űrállomás megépítése. Az első űrlaboratóriumot már felküldték, a másodikat jövőre tervezik. Ezt a következő generációs Hosszú Menetelés–5 rakétával tervezik útnak indítani, amely 600 kilogrammal nagyobb terhet is képes az űrbe juttatni, mint a már nyugdíjba vonult amerikai űrsiklók tudtak. A működőképes kínai űrbázist 2020-ra szeretnék átadni. Utána következnek az olyan távlati tervek, mint út a Marsra, természetesen űrhajóssal.

A feltételek adottak

A szakemberek nem tartják lehetetlennek, hogy Kínának tényleg sikerül elérnie ezeket a célokat annak ellenére, hogy még csak most sikerült a Holdra lépniük. Egyik oka ennek a bizalomnak, hogy az ország hosszú ideje készül a mostani áttörésekre. Ráadásul megvannak a legfontosabb feltételei ezek teljesítéséhez. Az egyik ilyen feltétel a megfelelő emberek megléte – jelenleg negyedmillióan dolgoznak a kínai űrprogramban, ezek többsége magasan képzett, fiatal mérnök, csillagász, tudós.

A másik feltétel a kínaiak azon képessége, hogy nagyon hosszú ideig képesek egy cél mellett kiállni. Ez a politikai berendezkedésnek, az egypártrendszernek köszönhető, így ezek a nagyon sokba kerülő programok nincsenek kitéve annak, hogy az egymás váltó kormányok esetleg leállítják a költekezést. És persze nemcsak a pénzről van itt szó, hanem a megfelelő politikai, infrastrukturális támogatásról is.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy

a kínaiakat az is viszi előre, hogy kizárták őket a nemzetközi űrprojektekből.

Az Egyesült Államok például szigorúan tiltja tudósainak, űrhajósainak és beszállítóinak, hogy bármilyen szinten együttműködjenek Kínával. Nem kell sokáig magyarázni, miért félnek a technológiáik ellopásától.

Nem mehet kínai űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra? Akkor építenek maguknak egy űrállomást. A már említett BeiDou műholdas navigációs programot is akkor kezdték, amikor az európaiak kizárták őket a Galileo-programból, amely ugye a GPS európai riválisa. A szankciók miatt kénytelenek voltak maguk fejleszteni, és az eredmények alapján, nem is állnak rosszul.

Globális hatások

A kínai terjeszkedésnek globális hatásai is vannak. Egyáltalán nem világos, hogy milyen lesz az Egyesült Államok űrkutatási programja tíz-húsz év múlva. Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics kutatója a folyamatos költségvetési megszorításokat, a politikai akadályokat és a hanyatló oktatást említi, mint nehezítő tényezőket. Egy a napokban nyilvánosságra hozott összesítés szerint két évtized óta 2013-ban először csökkent a világon összességében az űrkutatásra szánt pénz. Az amerikai csökkenést nem tudta ellensúlyozni a néhány országban tapasztalható növekedés.

Oroszországban az elmúlt öt évben emelték az űrkutatási programok költségvetését, így most az Egyesült Államokon kívül ők az egyetlenek, akik évi tízmilliárd dollárnál többet költenek erre a célra. Japán, Kína, Franciaország, Németország, Olaszország és India évi egymilliárdot költ űrkutatásra. Kína a nyolcadik helyen áll a rangsorban, de a szakértők arra számítanak, hogy az űrkutatásra szánt pénz nőni fog a következő évtizedben.

A kínai fejlődés egyik hatása az lehet, hogy már nem a kínaiak szeretnének csatlakozni valamely más ország programjához, hanem az amerikai és európai űrügynökségek értékelik át az együttműködést Kínával. Az Európai Űrügynökség például már lépéseket is tett ennek érdekében: Thomas Reiter, az ESA űrutazásokért felelős igazgatója azt mondta, hogy már három-négy űrhajósjelölt tanul kínaiul.

Kérdés persze, hogy Kína mit szól ehhez, nem elképzelhetetlen, hogy most ők döntenek úgy, hogy inkább a maguk útját járják. Az Egyesült Államoknak még űrhajója sincs ahhoz, hogy embert vigyen az űrbe. De az oroszokkal való együttműködés sem túl vonzó, 2011-ben például egy sikertelen műholdfellövés nem tette túl bizakodóvá a kínaiakat az orosz technikát illetően.

Beindul az űrverseny?

A kínai pártvezetés természetesen propagandacélokra is használja az elért sikereket, az állami média kiemelten foglalkozik a Jáde nyúllal és a többi eredménnyel. Sokan emiatt azt gondolják, hogy az egésznek a célja, hogy megmutassák Kína gazdasági, politikai és technológiai erejét. Ken Pounds, a University of Leicester kutatója szerint hasonló folyamat játszódik le, mint évtizedekkel korábban az űrverseny idején az Egyesült Államok és Oroszország között.

Csiao Vej-hszin a pekingi egyetem kutatója elismeri, hogy szimbolikus ereje van az elért eredményeknek, de a legfőbb cél nem politikai, ahogy az a hidegháború idején volt.

Az űrkutatás elsődleges célja, hogy a jövőben kielégítsék az ország hatalmas igényét a nyersanyagokra.

Ha nem is indul újra az űrverseny, a kínai előretörés azért gondolkodóba ejtheti az amerikaiakat. Barack Obama elnök még 2010-ben azt mondta, a 2030-as évek közepére szeretne amerikai űrhajósokat látni a Mars körül. Ezzel egy időben le is állította az amerikai Hold-programot, e lépéssel sokak szemében megkérdőjelezve, hogy az Egyesült Államok valóban elkötelezi-e magát  az emberi űrutazások mellett. A politikai akarat nincs meg az ország vezetői között, hogy bármit is kezdjenek a Holddal; például Mit Romney republikánus elnökjelölt kirúgással fenyegetett mindenkit, aki csak megemlítette, hogy holdbázist lehetne építeni.

Azzal, hogy Kína megcélozta a Holdat, az Egyesült Államokban is megnőhet a politikai nyomás, hogy újraindítsák a lezártnak gondolt űrprogramokat. Ken Pounds szerint a kínai program sikere jó ösztönző lehet a többi országnak is. Még a Holdon is van keresnivalója az embernek, az Apollo-program ugyanis csak a felszínt kapargatta, van ott még felfedeznivaló.