101 év után ért célba a palackposta
Egy kieli tengeröbölben fogott ki hálójával egy halász márciusban egy sörösüveget, benne egy csaknem 101 éves dániai képeslappal. A képeslapon az 1913. május 17-i dátum szerepelt, feladója pedig azt kéri, juttassák vissza hozzá az üzenetet, írja az MTI.
A ritka lelet megtalálása után egy családkutató nyomozni kezdett a feladó berlini leszármazottai után – közölték a Tagesspiegel és a Berliner Morgenpost című lapok.
Angela Erdmannt meglepetésként érte a hír, hogy a palackpostát, amellyel tele volt a sajtó, a nagyapja dobta a tengerbe egy évszázada. Nagyapja még születése előtt elhunyt.
Erdmann az elmúlt héten Hamburgban vehette először kezébe a felmenője üzenetét.
A hamburgi Nemzetközi Tengerészeti Múzeum szakértője naplók és levelek alapján állapította meg, hogy Erdmann nagyapjának kézírása látható a kártyán. A történelmi emléket kiállították a múzeumban, május elejéig lesz látható.
A leszármazottak kérésére a levél ezt követően is a múzeumnál marad, amelynek szakértői megpróbálják megfejteni az üzenet eddig ismeretlen szavait, illetve kideríteni, hogyan őrizhető meg a papír.
A rekordok könyvében eddig egy 98 éves palackposta szerepelt csúcstartóként. Az az üzenet 1914. június 10-ről származott és 2012 áprilisában került egy halász hálójába a Shetland-szigeteknél.